Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
A jövő vasútállomásán

Civitas Fidelissima díj az idén 150 éves társaságnak

A jövő vasútállomásán

| Etzl Edgár | Városi hírek

Modern körülmények, újra látogatható emeleti terasz, nagyobb vendéglátóhely várja az utasokat a soproni vasútállomáson – a múlt héten átadták a GYSEV pályaudvar kívül-belül felújított várócsarnokát.

A külső-belső felújításnak köszönhetően modern, 21. századi körülmények fogadják az utasokat Sopronban. A GYSEV Zrt. már a korábbi években megkezdte a komplett épületfelújítást: kialakították a Kormányablakot, a szolgáltatóházat, az utascentrumot, és az állomási óratorony is megszépült, valamint díszkivilágítást kapott. A várócsarnok felújítása 2022 márciusában kezdődött – erről lapunkban is beszámoltunk (Kötött pályán a jövőbe, Soproni Téma, 2022. április 6.).

– Az elmúlt időszakban a fejlesztések terén a GYSEV ugyanolyan nagy utat járt be, mint Sopron – mondta a múlt szerdai átadón Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője.

– Örülünk, hogy elkészült a felújítás, hiszen annak, aki vasúton érkezik Sopronba, az állomás kinézete adja az első benyomást városunkról – hangsúlyozta dr. Farkas Ciprián. Sopron polgármestere kiemelte: az idén 150 éves vasúttársaságot Civitas Fidelissima díjban részesíti a város.

– Annak, aki vasúton érkezik Sopronba, az állomás kinézete adja az első benyomást városunkról – mondta a váróterem átadásán dr. Farkas Ciprián polgármester. Fotók: Filep István

Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. elnök-vezérigazgatója röviden bemutatta az épület történetét, majd beszámolt a jövőbeli tervekről: a következő évben az állomás P+R parkolóját fogják felújítani, és napelemekkel lefedni. Beszédében megköszönte munkatársainak és a kivitelezőknek a segítséget, valamint az utazók türelmét. – Reméljük, a fejlesztés után még többeknek jön meg a kedve a kötöttpályás tömegközlekedés igénybevételéhez – tette hozzá.

Az 1977-ben emelt épület új kerámiaburkolatot kapott, az Állomás utcai főbejárat homlokzatára világító „Vasútállomás, Railway Station” feliratot szereltek. Az aluljáró lépcsőjétől korábban balra található átjárót elbontották, az eXpresszó területéhez hozzáadva tágas vendéglátó helyiséggé alakították. Az új átjárót az aluljáró lépcsőjétől jobbra helyezték el. A csarnok modern, kényelmes várótermi bútorokat kapott, valamint kialakítottak egy VIP-várót is.

Lépcsővel újra elérhető az épület Állomás utcára néző erkélye, valamint az oda vezető emeleti galéria, ahol a Cédrus Könyvkereskedéssel közreműködve egy Ol-Vasút nevű olvasópontot is kialakítottak. A polcon lévő könyvek szabadon elvihetők, a megunt olvasmányokat is ott lehet hagyni. A várócsarnok keleti oldalán egy kilenc méter széles LED képernyőt is elhelyeztek.

A munkálatok során megőrizték a Szabó Alajos tervező és Szántó Gyula építész közreműködésével, 1978-ban készült színes üvegablakot.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek