Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
A Képezde, az egykori soproni evangélikus tanítóképző a Csatkai Endre utcában
Fotó: Pluzsik Tamás

Hol járunk?

A Képezde, az egykori soproni evangélikus tanítóképző a Csatkai Endre utcában

| Pluzsik Tamás | Városi hírek

Az épület terveit Handler József soproni építőmester készítette.

Az építkezés előtt gyűjtés kezdődött a megvalósításra. Érdekességként megemlítendő, hogy az adakozók között megtalálható IV. Frigyes Vilmos porosz császár és V. György hannoveri király is.

A Képezde alapkőletétele 1857 júliusában volt, másfél évvel később, 1858. október 3-án pedig már fel is avatták az épületet, ahol másnap elkezdődött a tanítás.

Több mint nyolc évtizedig zavartalanul folyt az oktatás, mígnem 1944 októberében a honvéd állomásparancsnokság kiutalta az épületet a német katonai parancsnokságnak, és ezzel elkezdődött a Képezde kálváriája, bár ekkor még csak a berendezési tárgyak voltak ennek elszenvedői.


Az 1944. december 6-i bombázás súlyos károkat okozott, sőt halálos áldozatokat is követelt. Az épület sorsát a március 28-i bombázás pecsételte meg, amikor is találat érte: az emeleti födém középen beomlott, és a kis torony is súlyosan megsérült. Mindezek ellenére 1946 májusában az alagsorában még ballagási ünnepséget rendeztek, ekkor szólalt meg utoljára a sérült toronyban a Képezde harangja. Ez volt a hattyúdala, ugyanis néhány nappal később a romos épület messzire elhangzó robajjal, maga alá temetve a Bochumban készült acélharangot is, nagy porfelhő kíséretében összeomlott.

A romok eltakarítása után itt létesült az úgynevezett gödörjátszótér, majd a ’90-es években felépült az a társasház, melynek falára a Soproni Városszépítő Egyesület jóvoltából került az a bronztábla, mely az egykori Képezdének, az evangélikus tanítóképzőnek állít emléket.


Kapcsolódó cikkek