Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
A kimondott szó ereje
Fontos, hogy a gyermekeknek minél több mozgásos, kommunikációs élményben legyen részük – a soproni óvodákban is ezekre helyezik a hangsúlyt a szakemberek. Fotóillusztráció: Filep István

A rendszeres kütyühasználat késlelteti a beszédfejlődést

A kimondott szó ereje

| Madarász Réka | Városi hírek

Nem is gondolnánk, hogy mekkora felelősségük van a szülőknek abban, hogy a digitális eszközök használatát gyermekeiknél a megfelelő keretek közé szorítsák. Ennek hiányában ugyanis lelassulhat a beszédfejlődés, a zavarok pedig erősödhetnek.

A 2010 után született gyermekek képezik az alfa generációt, akiket „digitális bennszülötteknek” is hívunk, ugyanis ők már olyan környezetbe születtek–születnek, ahol a digitális eszközök a mindennapok nélkülözhetetlen tartozékai.

– Ezekre a gyerekekre a hatalmas képernyő, a „véletlenül” kezükbe kerülő mobiltelefon erős, figyelemfelkeltő vizuális ingerként hat. Ha a későbbiekben is rendszeresen kapják ezt az ingert, akkor erre kondicionálódik az idegrendszerük – tudtuk meg dr. Závoti Józsefnétől, a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának egyetemi docensétől. – A problémát az jelenti, hogy az említett eszközök annyira lekötik a figyelmüket, hogy emiatt a szükségesnél kevesebb mozgásos, kommunikációs élményben van részük, így az idegrendszerük komplex fejlődése viszonylagos gátoltság alá kerül.

Ha a kisgyermek a személyes beszélő környezet helyett vizuális ingereket kap, akkor a beszédfejlődésében is elakadás következhet be. A kütyühasználat miatt a bal agyfélteke működésének korlátozottsága figyelhető meg, ami hat a nyelvelsajátításra és a megismerő folyamatokra is.

– Mivel a képernyőn síkban látja a tárgyakat, eseményeket, a téri orientáció is nehezebben fejlődik ki, ami később az írás, az olvasás és a számolás elsajátításához kapcsolódó részképességeket is befolyásolja – folytatta a gyógypedagógiai szak szakfelelőse. – Minél jobban lekötik a gyermeket a kütyük, annál kevésbé kötik majd le az emberi kapcsolatok és az alkotó tevékenység, vagyis kevésbé tud majd helytállni az offline világban.

A felvázoltakat statisztikai adatok is alátámasztják: a hároméves gyermekek 20 százalékának vannak nyelvfejlődési problémái, a még náluk is fiatalabbaknál pedig egyre gyakoribb a beszédfejlődési akadályozottság. A nemzetközi kutatási eredmények azt bizonyítják, hogy napi harminc perc vagy annál több kütyühasználat 49 százalékkal növeli a beszédfejlődés késését.

– A szülők megfelelő beszéd- és olvasási példával, aktív együttléttel, napi személyes meséléssel, mondókázással; az óvónők magas szintű anyanyelvi mintával, népmesék megismertetésével, a tanárok pedig a nyelvi és tanulási nehézségek felismerésével és differenciált oktatással tehetnek azért, hogy az alfa generáció tagjai is művelt emberekké válhassanak – zárta a szakember.

Kapcsolódó cikkek