Fejlesztés – egyetértésben
2025. 03. 19. | Horváth FerencMiniszteri biztosként a jövőben dr. Barcza Attila felel majd a Fertő tó és környezete fejlesztéséért. Sopron és térsége országgyűlési képviselője Lázá...
Már nem is emlékezett rá, hogy mikor látta először. Talán még a gyermek születése előtt. Aztán évekkel később, amikor odajártak a mellette lévő játszótérre, mindig ráfeledkezett.
A magányos pad – így nevezte magában. Ott állt a kaszárnya és a játszótér között, az üres, fűvel borított domboldal közepén. Nem volt mellette asztal, nem vezetett hozzá igazi út. Sokáig nem látott ücsörögni rajta senkit. Vonzotta, hogy megnézze róla a panorámát, de valamiért jó darabig nem mert ráülni. Aztán egyszer megtette. Furcsa érzés volt, mintha láthatatlanná vált volna. Hátat fordított a parkolónak, a nyüzsgő játszótérnek, az óvodának. A való világnak. Előtte pedig elterült a város, amelyet őrzött a monumentális templom. Gyakran odavitte a padra a szíve fájdalmát. Ült ott fagyban, szélben, amikor azt érezte, hogy vele könnyeznek a fellegek. Meg ragyogó napsütésben is, amikor azt hitte, hiába a vidám színkavalkád, ő már menthetetlenül ott ragadt abban a másik, szürke, borús világban. Sokáig járt a padhoz, túl sokáig. Aztán egyszer megváltozott valami. Megvilágosodtak az addig érthetetlennek tűnő részletek, összeálltak a puzzle darabjai. És ugyan a kép a lehető legkevésbé sem tetszett neki, de végre látta és értette. Így pedig idővel helyre tudta tenni magában. A padhoz viszont hónapokig nem ment. Először tudatosan kerülte, attól tartva, hogy feltépi a sebeket. Aztán csak egyszerűen nem volt arra dolga. Mostanában viszont újra gyakran jár a környékre, parkol a régi kaszárnya mellett. És azt vette észre, hogy jó érzés ránézni a padra. A minap ki is próbálta, leült. Háttal a parkolónak, a játszótérnek, a világnak. De mégis előtte volt a világ. Egy új világ…
Miniszteri biztosként a jövőben dr. Barcza Attila felel majd a Fertő tó és környezete fejlesztéséért. Sopron és térsége országgyűlési képviselője Lázá...