– Mit jelent önnek, professzor úr, a hűség, ezen belül is a hűség egy városhoz, ami történetesen nem az ön szülővárosa?

– Nyíregyházáról tizenkilenc éves koromban kerültem ide, Sopronba, ugyanis felvettek erdőmérnök-hallgatónak. A végzést követő néhány évtől eltekintve azóta itt élek. Az elmúlt évtizedek során minden igyekezetemmel azon voltam, hogy jó soproni polgárrá váljak. Ha ez sikerült, reményeim szerint igen, akkor ezt elsősorban kiváló mentoraimnak, dr. Csapody István és dr. Kubinszky Mihály professzoroknak köszönhetem. Hogy mit jelent számomra a civitas fidelissima? Azt, hogy nemcsak a munkahelyen kell helytállni, hanem a közéletben is, ennek megfelelően több olyan szegmense is van a munkámnak, amit évtizedek óta folytatok. Ilyen a Soproni Városszépítő Egyesületben, valamint a Soproni Szemle alapítványának kuratóriumában való ténykedésem, illetve amire különösen büszke vagyok, az a Kitaibel Pál Természettudományi Asztaltársaság, melynek 1994 óta vagyok a tagja.

– Egyetemi oktatóként ezt a szellemiséget hogyan látja visszatükröződni a diákság körében?

– Szomorúan konstatálom, hogy a mostani diákélet nagyon más ahhoz képest, mint amilyen a miénk volt. Annak idején mi két–három havonként utaztunk haza, a mostani hallgatók pedig hétfőn érkeznek, és csütörtökön már indulnak vissza. Ha kötődnek valamihez, akkor az jó esetben az egyetem, nem pedig Sopron, és én ezt módfelett sajnálom, mert így nem tudnak integrálódni a város életébe. Ez részben köszönhető az oktatási rendszer változásának is, hisz ma már nincsenek évfolyamok, egyéni előrehaladás van a hallgatók életében. Mi annak idején az évfolyamtársaimmal együtt jártunk moziba, színházba és természetesen kocsmákba is, ami megteremtette az alapot a sopronivá váláshoz.

– Mint a Soproni Szemle kuratóriumának elnöke hogyan látja a közel kilenc évtizedes múltra visszatekintő periodika jelenét és jövőjét?

– A jelen nem egyszerű, mert a kuratóriumnak évről évre elő kell teremtenie azt az összeget, amiből rendszeresen megjelenhet a Szemle. Ehhez hathatós segítséget ad Sopron városa, a Soproni Városszépítő Egyesület, de ezek a támogatások mind kevesek, így egyéb pályázati lehetőségekből kell pótolnunk a hiányzó részt, és ez nagy, egyre nagyobb küzdelem. Sok-sok nehézséggel megbirkózva ezt eddig még sikerült megoldanunk, minden erőnkkel arra törekszünk, hogy a jövőben is így legyen.

– Ön volt Az év fája mozgalom kezdeményezője. Melyik fa áll legközelebb a szívéhez?

– Ezen még nem gondolkoztam… Minden olyan fafaj közel áll hozzám, amely Magyarországon őshonos, de ezek közül talán a kocsányos tölgyet emelném ki. Egyrészt azért, mert a honfoglalás útvonalán ez a fafaj végig megtalálható, így őseinket végigkísérte a Kárpát-medencéig. Másrészt a tudományos neve Quercus robur, a „robur” pedig azt jelenti, hogy állhatatos, erős, szilárd, merthogy évszázadokon keresztül ez a fafaj dacolt és dacol ma is a környezeti kihívásokkal, a hazánkba betörő idegen fafajokkal.

Prof. dr. Bartha Dénes: 1956-ban született Nyíregyházán. Erdőmérnöki diplomáját az Erdészeti és Faipari Egyetemen 1981-ben szerezte meg. Okleveles gombaszakértő, erdészeti növényvédelmi szakmérnök. Kandidátus, az MTA doktora. Nívó- és Pro Natura díjas. 2014-ben a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki. Számos hazai és nemzetközi tudományos szervezet tagja, a Soproni Egyetem professzora.