Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Az alkotás szabadság
– Én a saját látásmódomat szeretném megosztani másokkal, és úgy vélem, a művészet célja éppen az, hogy gondolatokat ébresszen, beszéljünk róla – mondta kiállításáról Herczeg Anikó (j2). Fotó: Németh Péter

Az alkotás szabadság

| Madarász Réka | Városi hírek

Vasárnap nyílt meg Herczeg Anikó kiállítása a Várkerület 19 Galériában. A FényTerápia című tárlaton a Soproni Képzőművészeti Társaság alelnökének korábbi és legújabb festményeiből láthatunk tematikus válogatást.

Herczeg Anikó alkotói pályája töretlen, hiszen mióta 1997-ben a Soproni Képzőművészeti Társaság felvette tagjai közé, mindig megszemlélhettük a képeit a közös és egyéni kiállításokon.

– Önálló tárlatom azért kapta a FényTerápia címet, mert már régóta foglalkoztat a fény és az árnyék kontrasztja, és hogy mindez hogyan hat az egészre – mesélte Herczeg Anikó. – A cím utal arra is, hogy amikor látunk vagy hallunk valamit, rögtön asszociálunk, vagyis fény gyúlik a fejünkben. A képeim egy részét dalok, filmek, versek ihlették. Ezeket választottam ki a korábbi alkotásaim közül, ám sok festményem kifejezetten a tárlatra készült.


A festés, a rajzolás mindig is jelen volt Anikó életében. Egyszer csak felmerült benne a kérdés, hogy miért kellene a festményeknek feltétlenül kétdimenziósoknak lenniük. Ekkor elkezdett kísérletezni, meggyűrte a vásznat, és ma már gyakran arra alkot. Hogy hol? Mivel nincs műterme, a lakás bármely és minden pontján. Belakja az egész teret, az alkotás számára szabadság. Mindig új ötletei támadnak, amelyek megfestése boldogsággal tölti el.


– A kiállításom megnyitóján a lányom, Pokker Lili volt a házigazda, aki a MOME-n kurátornak tanul – folytatta Herczeg Anikó. – Amikor két ember ugyanazt nézi, olvassa, teljesen más élmény alakul ki bennük. Erről beszélgetni kezdenek, létrejön egy párbeszéd. Én a saját látásmódomat szeretném megosztani másokkal, és úgy vélem, a művészet célja éppen az, hogy gondolatokat ébresszen, beszéljünk róla.

Anikó három éve tölti be a Soproni Képzőművészeti Társaság alelnöki posztját, de kibővített vezetőségi tagként már több mint 10 éve fáradozik a társaság életének előremozdításáért. 

A tárlat megtekinthető április 30-ig, munkanapokon 11-től 17, hétvégente 11-től 14 óráig. A finisszázst április 30-án, vasárnap 11 órakor tartják.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek