Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Az elesettekért dolgozott
Tengerdi Antal a hűség napon vette át a Civitas Fidelissima díjat. Fotó: Filep István

Az elesettekért dolgozott

| Városi hírek

Sopronban a hűség napján adják át a város legrangosabb kitüntetéseit. 2021-ben a Civitas Fidelissima-díjat Tengerdi Antalnak ítélte a közgyűlés.

Tengerdi Antal szakmai pályafutását a soproni kórházban kezdte, ahol a pszichiátriai osztályon többek között elindította az önálló munkaterápiás foglalkoztatót. Egy évtizedes kórházi munkáját követően alapító igazgatója lett a Szociális Foglalkoztatónak, mai nevén a Forenónak. Később a Családsegítő Intézet igazgatójaként megszervezte a Gyermekjóléti Szolgálatot, elindította a Családok Átmeneti Otthonának működését. 2002-től a Módszertani Gyermekjóléti Központ igazgatója lett, ahol a városnak és környékének gyermekjóléti szolgáltatásait szervezte, illetve irányította. 2007-ben a Sopron és Környéke Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgáltató Központ, mai nevén a Soproni Szociális Intézmény igazgatói posztját nyerte el. Nyugállományba vonulásáig, vagyis közel másfél évtizedig az általa vezetett intézmény a személyes gondoskodás keretében biztosította a szociális alapellátást, illetve szakellátást, valamint megszervezte az önkormányzat egészségügyi alapellátási feladataihoz kapcsolódó ügyeleti, iskola-egészségügyi és védőnői ellátást. Munkája mellett docensként a Soproni Egyetem Benedek-karán tanított. Tagja a Magyar Pszichiátriai Társaságnak és a Magyar Szociálpolitikai Társaságnak. Több könyvet publikált és rendszeres előadó nemzetközi konferenciákon. Közéleti szerepet is vállalt, az 1998-tól 2002-ig tartó önkormányzati ciklusban Sopron humánpolitikai alpolgármestereként a városi szociálpolitika, a közoktatás, a közművelődés és az egészségügy irányítása volt a feladata. 

Kapcsolódó cikkek