Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Az éltető hit lángja
December 24-ig lesz nyitva a vásár a Várkerületen – a legnagyobb látványosság a 13 méter magas karácsonyfa. Fotók: Filep István

Az éltető hit lángja

| Huszár Judit | Városi hírek

Ég az első gyertya az adventi koszorún, Sopron belvárosában kigyúltak a fények, pompázik a karácsonyfa – elkezdődött a karácsonyra hangolódás időszaka. Már az első hétvégén emberekkel telt meg a Várkerület.

Ünnepi hangulat ragyogja be Sopron belvárosát. Múlt hét közepén állították fel a város karácsonyfáját a Várkerületen, a Mária-szobor mellett. A 13 méter magas nordmann-fenyőt Balog János ajánlotta fel tómalmi kertjéből. A hatalmas örökzöldet rendőri felvezetéssel vitték a Várkerületre, ahol másnap fel is díszítették, pénteken pedig egy nagyobb csapatnyi gyerek nyomta meg azt a piros gombot, amely felkapcsolta Sopron karácsonyfájának fényeit.


– Idén is életre hívtuk az adventi vásárt, hiszen nem akartunk megfosztani senkit sem az ünnepi készülődés hangulatától – emelte ki köszöntőjében dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere. – A Várkerületen kizárólag energiatakarékos izzókat helyeztek el, a karácsonyfán lévő 7000 izzó pedig körülbelül a negyedét fogyasztja, mint egy otthoni hajszárító. Az idei, szerényebb körülmények dacára azt gondolom, hogy nagyszerű és ünnepélyes hangulat uralkodik majd az elkövetkezendő hetekben itt, az adventi vásárban.

December 24-ig nyitva lesz a vásár, ahol karácsonyi kézműves termékekkel, lélekmelengető italokkal és finom ételekkel várnak mindenkit, de természetesen idén is meg lehet csodálni a betlehemet.


Az első gyertyát a város adventi koszorúján vasárnap este gyújtották meg.

– Advent az év legszebb időszaka, ilyenkor ugyanis az ember többet tud együtt lenni a családjával – mondta a rendezvényen Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője. – Az elmúlt években a vírushelyzet, most pedig a háború miatt vagyunk nehéz helyzetben, ezért még nagyobb szükségünk van a hitre.

Szabó Bertalan OP, domonkos házfőnök és templomigazgató pedig a béke jelentőségéről beszélt.

A rendezvényen közreműködött a Fidelissima Vegyeskar.

Nemcsak a Várkerületen gyújtották meg a hitet jelképező gyertyát az adventi koszorún, a Jereván-lakótelepen is meghitt ünnepséget rendeztek vasárnap. Itt Tóth Éva önkormányzati képviselő, a településrész önkormányzatának elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Németh István plébános, dr. Barta Zsolt református lelkész és dr. Tóth Károly evangélikus lelkész mondott ünnepi gondolatokat. A rendezvényen közreműködött a Lővéri Nyugdíjasklub. 

Felszentelték a Szent Anna-kápolnát:

Dr. Veres András győri megyéspüspök szentelte fel ünnepélyes keretek között a soproni Szent Anna Óvoda–Bölcsőde kápolnáját szombaton délután, majd meggyújtotta az első gyertyát a kápolna adventi koszorúján. A rendezvényen részt vett dr. Farkas Ciprián polgármester is. A legújabb soproni óvoda és bölcsőde átadásáról lapunkban is írtunk: „Emberré nevelődünk”, Soproni Téma, 2022. szeptember 7.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek