Maga a forrás a soproni ifjúság egyik közkedvelt vigalmi helye volt, ezért gyakorta csak „deákok kútjának” (Studentenbrunnen) nevezték.

1827 tavaszán megkapta az evangélikus líceum ifjúsága az engedélyt, hogy Deákkúti Vármegye néven egyesületet alapíthasson. Az engedély után az ifjúság kivonult a kúthoz, és itt megválasztotta a tisztikart, melynek első főispánja Horváth Dániel jogász volt. A forrás fölé faragott követ állítottak a következő felírással: „Deákkút! Légy forrása soká ártatlan örömnek!”. A szabadságharc bukása után hol betiltották, hol ismét legálisan működhetett a Deákkúti Vármegye, mígnem 1918-ban megalakult a Líceumi Diákszövetség, amely a városszépítő egyesülettel közösen 1922-ben felújította a kutat és környékét. A forrás fölé védőfalat építettek, az időközben elmocsarasodott területet pedig kitisztították. A régi felirat mellett az egykori líceumi diák, Pröhle Károly egyetemi tanár sorait vésték az emlékkőre: „Itt lobogott a Deákkuti Vármegye zászlaja egykor,/ Szelleme mostan is int, ifju szeresd a hazát!”. 1922-től 1948-ig a líceum végzős diákjai itt tartották búcsúballagásukat, majd 1960-tól a gimnázium felújította ezt a szép szokást, és mindmáig a Deákkút forrásánál tartják évről évre ballagási ünnepségüket a Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium érettségi előtt álló diákjai.

Fotó és szöveg: Pluzsik Tamás