Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap   www.sopronitema.hu

Bérházak a villák mellett
A Deák tér jelentős evangélikus épületeknek ad otthont, de több szobor, emlékmű is megtalálható itt. Fotó: Filep István

Emlékek útján – „Csak tessék párját keresni a Dunántúlon”

Bérházak a villák mellett

| Munkatársunktól | Városi hírek

Sopron változatos és gazdag történelme sokakat érdekel – sorozatunkban a különböző városrészek kialakulásáról, elnevezéséről, érdekes históriáiról írunk. Ezúttal a Deák téri városrész titkai tárulnak fel.

A Deák téri negyedre, amely nagyjából a vasútvonal, Széchenyi tér, Frankenburg utca és Kőfaragó téri lakótelep által határolt terület, ma már nem tekintünk önálló városnegyedként, de ez az 1880-as években még nem így volt.

A tér és környéke a Rák-patak befedése után épült ki. A vagyonosabb polgárok ebben az impozáns környezetben, a tágas és szellős téren építették fel bérházaikat és villáikat. A Deák tér olyan szép, „hogy csak tessék párját keresni a Dunántúlon” – olvasható 1893-ban a „Sopron” című újság cikkében. Különösen a GYSEV-pályaudvar 1878-as megnyitása után élénkült meg az építési kedv. Jól példázza ezt a Csengery utca, amely a város egyik leggyorsabban kiépült utcája, hiszen míg 1885-ben csupán egy ház állt itt, 1910-ben már 29.

A Deák téri negyed beépülésének további feltétele volt a temetkezések megszüntetése az evangélikus líceum mögött található evangélikus temetőben, ami 1886-ban a Balfi úti új temető megnyitásával meg is történt.

A tér jelentős evangélikus épületeknek ad otthont. Keleti végében az egykori evangélikus teológia (ma a Deák Téri Általános Iskola) épülete áll, melynek avatásán Horthy Miklós kormányzó és Klebelsberg Kunó kultuszminiszter is részt vett. Mellette az evangélikus népiskola Deák téri épülete látható, a mai Eötvös-középiskola. A tér nyugati oldalán állt az egykori evangélikus tanítóképző. Az épület több bombatalálatot is kapott, helyreállítására a háború után már nem került sor. A romok elbontása után a képezde épülete és kertje helyén alakították ki a soproni gyerekek egyik kedvelt játszóterét, az úgynevezett „gödör” játszóteret. A téren láthatók még világháborús emlékművek és Gyóni Géza költőnk szobra is. Nyugati sarkában találjuk a református templomot, vele szemben az 1890-ben, klasszicista stílusban épített Lenck-villát, amely 1913 óta a Soproni Múzeum kiállítóhelye – a közelmúltban újult meg. Kertjében a régi evangélikus temető XVII–XVIII. századi legszebb sírkövei a kerítésbe építve maradtak fent.

Az írás elkészítésben közreműködött dr. Krisch András, a Soproni Evangélikus Gyűjtemények vezetője.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek