Gyaloglással a hosszú életért
2025. 04. 30. | Laklia-Szilágyi AndreaA csepergő eső sem szegte kedvét a soproni Gyalogló Idősklub tagjainak – több mint hetvenen vettek részt múlt csütörtökön a Monspart Sarolta emlékére...
– Az elmúlt években tucatnyi óvodában 30 fejlesztést hajtottunk végre Sopronban csaknem 1 milliárd forintos önkormányzati forrásból. Az egyházakkal együttműködésben új óvoda épült a Lövérekben és a Halász utcában is – ismertette dr. Farkas Ciprián a Hillebrand utcai óvoda épületénél tartott bokrétaünnepen.
Jól haladnak a munkálatok, a Hillebrand utcában épülő evangélikus óvoda épülete elérte a legmagasabb pontot, melynek tiszteletére bokrétaünnepséget tartottak múlt szerdán.
– A háznál nagyobb méltósága van a ház építőjének – kezdte köszöntőjét dr. Tóth Károly, a Soproni Evangélikus Egyházközség igazgató lelkésze. – Így hát ünnepeljük azokat, akiknek ezt az új óvodát köszönhetjük!
– Az égiekkel rendben van a kapcsolat, remekül haladnak a munkálatok – vette át a szót dr. Farkas Ciprián polgármester. Hozzátette: ha Sopronban óvodákról beszélünk, azt mindig emelt fővel tehetjük. Komoly munka van minden egyes fejlesztés mögött, melynek célja, hogy a soproni gyermekeket évről évre egyre jobb és modernebb bölcsődék, óvodák és iskolák várják.
– Sopron iskolaváros, ezt jól mutatja az elmúlt 10 év munkája is – hangsúlyozta dr. Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője. – Továbbá nagy kincs, hogy a kormány támogatja az egyházakat. Ennek a közös munkának a gyümölcse ez az épülő óvoda, mely sok soproni gyermek nevelésében nyújt majd nagy segítséget.
– Ha az Úr nem építi a házat, akkor hiába fáradnak az építők – szólt az egybegyűltekhez Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője. – A munkálatok jól haladnak, így a mi dolgunk majd az lesz, hogy élettel töltsük meg az óvodát. Köszönöm Sopron városának, hogy ezt együttműködésben tehetjük meg!
A Hillebrand utcai épület a Magyarországi Evangélikus Egyház és Magyarország kormánya között 2020-ban aláírt, hosszú távú együttműködés részeként épül. A tervezetten 1,375 milliárd forint összegű beruházást teljes egészében Magyarország kormánya finanszírozza. Sopron az óvoda megépítéséhez a 2023-ban átadott bölcsőde szomszédságában lévő telket adományozta az evangélikus egyháznak.
Az új óvoda az evangélikus felekezeten kívüli soproni gyermekek számára is biztosítja az elhelyezést – száz férőhelyes lesz, négy csoportszobával. A tervek szerint 2026 szeptemberében nyitja meg kapuit.
A csepergő eső sem szegte kedvét a soproni Gyalogló Idősklub tagjainak – több mint hetvenen vettek részt múlt csütörtökön a Monspart Sarolta emlékére...
Észszerű, racionális döntés született az óvodákkal kapcsolatban, megvan a SOSZI új vezetője, elfogadták több cég üzleti tervét – múlt csütörtökön közg...