Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Budai József: segíteni felemelő

| Huszár Judit | Városi hírek

Budai József soproni vállalkozó lett a Lions Club Sopron soros elnöke. A jószolgálati szervezet minden évben a júniusi bálján választja meg aktuális vezetőjét – idén a járványhelyzet miatt egy taggyűlésen tették meg ugyanezt.

– 2016-ban csatlakoztam a Lions Club Sopronhoz, a 2019–20-as évben dr. Ocsák József mellett én voltam az alelnök – mesélte lapunknak Budai József. – Most pedig a harmincfős tagság egyhangúlag bizalmat szavazott nekem, így már meg is kezdtem az elnöki munkát. 

A Lions Club fő célja továbbra is az elesettek megsegítése, a Tóth Antal-iskola, a tómalmi úti gyermekotthon, a vakok és gyengénlátók egyesületének (már hagyományos) támogatásán túl a kulturális értékek megőrzése, mint például a Deák téri időjárásmérő állomás karbantartása.

– A munkában, az aktivitásban hiszek, ennek szellemében fogok a továbbiakban is dolgozni – folytatta Budai József. – Fontos célom a generációk közötti szakadék csökkentése, hogy közelebb hozzuk egymáshoz az időseket és a fiatalokat. A klub is igyekszik megszólítani az aktív korosztályt, új programként tavasszal például egy Lions terasz nevű eseményt is szervezünk, ahova várjuk a fiatalokat is. Úgy gondolom, hogy egy ember akkor tud kiteljesedni, ha nemcsak a pénz szerzésére fókuszál, hanem át tudja élni a segítés örömét is. Ez ugyanis felemelő, lelket simogató érzés. 


Kapcsolódó cikkek