Cukorcsiga Alapítvány

| Köves Andrea

Rászorulók segítése, élményprogramok szervezése, hagyományőrzés – csak pár azok közül a fontos feladatok közül, amelyeket a civilek ellátnak. Sorozatunkban a soproni szervezeteket mutatjuk be.

A Cukorcsiga Alapítvány 7 évvel ezelőtt azért jött létre, hogy a soproni és a környéken élő diabéteszes gyerekek és szüleik számára kórházon kívüli találkozási lehetőségeket nyújtson.

– A 2000-es évek eleje óta nagyon gyorsan nő a hat év alatti diabéteszes gyermekek száma – mesélte dr. Gelencsér Éva gyermek diabetológus, a Cukorcsiga Alapítvány elnöke. – Nagyon fontosnak tartom, hogy a diabéteszes gyerekek egészséges társaikhoz hasonlóan minél kevesebb megkötéssel, szabadon élhessék az életüket. Ebben is segítséget nyújt alapítványunk.

Bár a járványügyi helyzet megnehezítette az elmúlt másfél évben a találkozásokat, ám előtte sok-sok közös programon vettek részt az érintett gyerekek és szüleik. Ezeken lehetőség nyílt a tapasztalatok cseréjére is, amelyre a szülőknek nagy szükségük van. A programok közül kiemelkedik egy országosan is egyedülálló kezdeményezés, egy három hónapos úszásoktatás, amelyet Hegykőn tartottak. Régiónkban szép hagyomány, hogy a nagycsoportos óvodásokat és a kisiskolásokat uszodába viszik, ám nem egyszerű a helyzet a diabéteszes gyerekeknél, akiket érthető módon a szülők különösen féltenek. Ezért találta ki az alapítvány elnöke a vízi érzékenyítést, ahol a cukorbeteg, elsősorban óvodás korú gyerekek diabéteszben nem érintett társaikkal együtt tanulhatnak úszni. 

Teljes verzió