Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Elhivatott pedagógus
Nagy Zsolt a Soproni Szakképzési Centrum főigazgató-helyettese.

A hűség napi ünnepségen adták át a rangos kitüntetést

Elhivatott pedagógus

| Munkatársunktól | Városi hírek

Már hagyomány, hogy Sopronban a hűség napja alkalmából díjazzák a közösségért, a városért önzetlenül dolgozók munkáját. Ezúttal a 2024-es Sopron Kiváló Pedagógusa díj egyik kitüntetettjét mutatjuk be.

A Sopron Kiváló Pedagógusa díj a város fiatalságának oktatása–nevelése terén kimagasló teljesítményt nyújtó szakembereknek adományozható, és évente ketten kaphatják meg.

Nagy Zsolt matematika–fizika szakos középiskolai tanári diplomájának megszerzése után, 1993-tól 2019-ig a Roth Gyula Erdészeti Technikumban tanított, munkaközösség-vezetőként, mestertanárként és 6 évig igazgatóhelyettesként is támogatta a tanulókat és a kollégákat. 1994 óta kisebb megszakításokkal a Soproni Egyetem Matematika Intézetének óraadó munkatársa, elsősorban a Lámfalussy-kar közgazdászhallgatóit oktatja. Sokéves eredményes munkásságát, szakmai teljesítményét a kar 2007-ben címzetes egyetemi docens cím adományozásával ismerte el. 2019 óta a Soproni Szakképzési Centrum főigazgató-helyettese. Aktívan dolgozik azért, hogy a soproni szakképzésben tanuló diákok korszerű körülmények között, a gazdaság igényei szerint sajátíthassák el szakmájukat, szerezzenek használható nyelvtudást a külföldi tanulmányutakon.


Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek