Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Élménydús táborok
Sopronban idén július 8-tól augusztus 18-ig, összesen 6 héten keresztül lesz nyári napközi. Fotó: Soproni Téma-archívum

Sopronban minden eddiginél szélesebb a kínálat

Élménydús táborok

| Köves Andrea | Városi hírek

Elérkezett a várva várt vakáció, ezzel együtt pedig a nyári táborok időszaka. Sopronban hagyományosan segítséget nyújt a szülőknek a nyári napközi, ám emellett sokfajta táborozási lehetőség biztosít tartalmas időtöltést a 6–14 éves korosztálynak.

Az elmúlt évekhez hasonlóan – Sopron önkormányzatának finanszírozásával és a Soproni Tankerületi Központ közreműködésével – idén is nyári napközi teszi tartalmasabbá az általános iskolások szünidejét. A július 8-tól augusztus 18-ig, összesen 6 héten keresztül, hétköznaponként 8 és 16 óra között a Deák téri Általános Iskola szolgál majd a nyári napközi helyszínéül. A program nagy segítséget jelenthet azoknak a szülőknek, akik a gyermekük felügyeletét a nyári szünet alatt nem vagy csak részlegesen tudják megoldani.

– Összesen 574 gyermek jelentkezett ezen a nyáron a napközibe, amely során minden program ingyenes – tudtuk meg Marek ­János tankerületi igazgatótól. – A szülőknek kizárólag az étkezés díját kell megtéríteniük, ami a tanév során megszokott módon és díjszabással történik majd. Az előző évekhez hasonlóan sok-sok tartalmas program, kirándulások, kézműves foglalkozások, különböző sportversenyek, traktorozás, uszoda és mozilátogatás és még más lehetőség teszi majd színesebbé a nyári napközit.

Mindemellett Sopronban minden eddiginél szélesebb a nyári táborok kínálata. A sporttáborok népszerűsége töretlen, az íjászattól kezdve a küzdősportokon, a BMX-en, a futballon, a táncon, a lovagláson át a kosárlabdáig bőséges a választási lehetőség. Sokszínű a paletta a természetközeli ajánlatok terén is: kalandos túra- és erdei táborokban szerezhetnek sok-sok élményt a kisebb, nagyobb gyerekek. Kreatív időtöltésből sincs hiány, művészeti jellegű táborokban festhetnek, rajzolhatnak, agyagozhatnak, üvegműveskedhetnek a jelentkezők. Mindemellett a játékos nyelvtanulást vagy a mesék varázslatos birodalmát középpontba állító táborban is szerezhetnek élményt a vakációzó kisdiákok.

A szervezők szerint a szülők számára kiemelten fontos, hogy a táborokban töltött idő alatt a gyerekek nem fordulnak a vakáció ideje alatt egyre nagyobb teret követelő „kütyükhöz”, hanem ehelyett valós élményekkel gazdagodhatnak. 

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Kosárlabdabázis a Papréten

Kosárlabdabázis a Papréten

2024. 09. 18. | Köves Andrea

Megtartották a bokrétaünnepségét a Soproni Darazsak Sportakadémia épülő kampuszának. A tervek szerint az épületkomplexum egy év múlva már aktívan szol...