Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Feladatuk a tehetséggondozás
A zeneiskola népszerű táborát évről évre támogatja az alapítvány.

Kultúra, sport, egészség – Civil szervezetek Sopronért

Feladatuk a tehetséggondozás

| Köves Andrea | Városi hírek

Rászorulók segítése, élményprogramok szervezése, hagyományőrzés – csak pár azok közül a fontos feladatok közül, amelyeket a civilek ellátnak. Sorozatunkban a soproni szervezeteket mutatjuk be.

A több mint három évtizedes múlttal rendelkező Alapítvány a Zeneiskoláért neve sokatmondó: több területen is segíti az intézmény tevékenységét.

– 1991-ben a zeneiskola akkori tantestülete hozta létre az alapítványt hármas célkitűzéssel – kezdte Lampert Tünde kuratóriumi elnök, a Horváth József Alkalmazott Művészeti Iskola igazgatója. – Egyrészt az akkor még az Erzsébet utcában található épület karbantartásában, állagmegóvásában vett részt, szerepet vállalt a hangszerállomány javításában, illetve a műszaki felszereltség fejlesztésében is. Horváth Rudolfnak, a zeneiskola korábbi igazgatójának, illetve az alapítvány akkori kuratóriumi elnökének halála után módosultak a feladatok. Kibővült a célok listája: támogatja a zeneiskolás növendékek versenyen való részvételét, fontos a tehetséggondozás és a testvérvárosi kapcsolatok ápolása is.

Az alapítvány számos városi pályázaton vett részt, a Virágos Sopronért környezetszépítő versenyen például 2019-ben előkelő helyezést ért el.

Az adók egyszázalékos bevételéből elsősorban új hangszereket vásárolnak, illetve a javíttatásukat végzik. Az alapítvány a nívós versenyekre, így az országos oboa- és fagottversenyre is felajánl különdíjakat, a 2000-es években pedig finanszírozta az összes zongoratanári teremben a hangszerek felújítását. 


Kapcsolódó cikkek