Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Fele csoki,  dupla szeretet

Jegyzet

Fele csoki, dupla szeretet

| Huszár Judit | Városi hírek

Gyakran írnak nekünk olvasóink – megosztják velünk sikereiket, bosszúságaikat, kérdeznek régi épületekről vagy programokról. A napokban is kaptunk egy levelet, amelyben Király János egy szívmelengető történetet írt le.

Még az országgyűlési választásokkor történt az eset: a 32-es körzetben volt szavazatszámláló olvasónk. Sokan elvitték magukkal a voksolásra a gyermekeiket, akiket nagyon kedvesen fogadtak a bizottság tagjai. Ezt egyébként én is tapasztaltam, mert pont abban a körzetben szavaztam: a kislányom croissant-t és cukrot is kapott… Szóval történt, hogy megérkezett egy apuka a hatéves fiával. A gyermeket megkínálták süteménnyel, de ő nem ette meg azonnal, hanem megköszönte és odaadta a kishúgának. A három év körüli kislány nagyon megörült, el is kezdte majszolni az édességet. A látottakon a szavazatszámlálók is meghatódtak, visszahívták a kisfiút, és adtak neki még egy sütit – kiérdemelte az önzetlenségével. Eddig az olvasónk története. Azért írta meg nekünk, hogy okuljunk belőle, hogy felhívja a figyelmet a gyermeki önzetlenség csodájára. Hogy megálljunk egy pillanatra a rohanó világban, és ráfeledkezzünk erre a végtelenül egyszerű, ugyanakkor végtelenül nagyszerű gesztusra.

Hogy miért cselekedett így a kisfiú? Biztos neveltetés kérdése is. Ismeretlenül úgy képzelem, hogy arra tanítják a szülei, hogy meg kell osztani mindent a testvérével. Hogy ha ő kap valamit, akkor abból kínálja meg a húgát is. Aztán a gyerekeknél egészen prózai érvek is közrejátszhatnak az ilyen döntésekben: nemrég én is kaptam egy csokit az ötévestől. Becsomagolta a szülinapi ajándékaim közé, és várta a hatást. Miután látványosan örültem, elmesélte, hogy azért adta, mert ő nem szereti az étcsokit, de talán én igen… Olyan őszinte volt! Mikor merjük mi, felnőttek azt beismerni, ha továbbajándékozunk valamit, hogy azért tesszük, mert például nem tetszik?

De vissza az önzetlen gesztusokhoz: szerintem alapvetően ez egy tanult reakció. Az ösztönös, az elemi az, hogy magunknak szeretnénk a jót. Ha szeretjük a csokit, akkor mi akarjuk megenni. Ha viszont azt látja otthon, az óvodában, a baráti közösségben a gyermek, hogy boldogságot okoz azzal, ha megosztja a többiekkel azt, ami az övé, ha megdicsérik utána, sőt, kap az elajándékozott süti helyett másikat, akkor legközelebb is meg fogja tenni. Ha rájön arra, hogy a fele csoki és a másik feléért kapott szeretet összességében többet ér, mint az egész csoki a pocakjában, akkor ezután is felajánlja. Ehhez viszont szükség van a felnőttek támogatására és példamutatására is… Ne maradjunk le! 

Kapcsolódó cikkek