Menjen el életmentő szűrésre!
2025. 03. 12. | Huszár JuditHazánkban a vastagbélrák a második leggyakrabban előforduló, rosszindulatú daganatos megbetegedés – évente ötezer embert veszítünk el miatta. Pedig ez...
Nagyszabású gálán mutatkoztak be az Eötvös-technikum és művészeti szakgimnázium diákjai a Liszt-központban. Az eseményen rokonok, barátok, tánckedvelő soproniak nézték meg a fiatalok produkcióit.
Az idei év azért is különleges a soproni középiskola életében, mert az első művészeti szakos osztály elérkezett a tizenkettedik évfolyam végéhez. Ennek apropóján szervezték meg az első táncgálát pénteken este a Liszt-központban.
– A korábbi években a táncterem falai között mutattuk be a koreográfiákat, viszont ebben az évben nagyobb színpadra állítottuk a produkciókat – mondta Poór Enikő, az esemény egyik főszervezője. – Szerettük volna méltó módon megünnepelni az első végzős osztályt, bemutatni a tanáraiknak, iskolatársaiknak és hozzátartozóiknak az elmúlt évek gyakorlatát és eredményeit.
– A 2019-ben indult kortárs–modern táncos képzés a város középiskolái között egyedülálló – folytatta Bablena Attiláné Mása, a táncgála másik főszervezője. – Kedvet szeretnénk csinálni az olyan pályaválasztás előtt álló általános iskolai diákoknak, akik érdeklődnek a táncművészet iránt, és nálunk képzelik el jövőjüket.
A pénteki rendezvényen három osztály diákjai álltak színpadra. A közönség modern és klasszikus táncokat láthatott, többek között art jazzt, limon-, talaj-, hiphop- és klasszikusbalett-technikákat.
Hazánkban a vastagbélrák a második leggyakrabban előforduló, rosszindulatú daganatos megbetegedés – évente ötezer embert veszítünk el miatta. Pedig ez...