Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Három nap, két meccs
A Sopron Basket a Spar Girona ellen kikapott (felvételünkön), a Szekszárd elleni csúcsrangadót viszont megnyerte a csapat. Fotó: Németh Péter

Gáspár Dávid: Vissza kell terelni a csapatot a nehéz helyzetből

Három nap, két meccs

| Munkatársunktól | Városi hírek

Három napon belül két mérkőzést is játszik a héten a Sopron Basket női kosárlabdacsapata. Gáspár Dávid tanítványai csütörtökön 18 órától fogadják az Euroliga-csoport sereghajtóját, szombaton pedig a Vasassal vívnak bajnokit Sopronban.

A múlt heti – szintén hazai – Euroliga-meccs nem úgy sikerült, ahogy azt a szakmai stáb eltervezte. A Spar Girona a szünetben még vesztésre állt Sopronban, azonban a második félidőben egyértelmű fölénybe került a spanyol együttes, és magabiztosan győzött. A végeredmény: Sopron Basket – Spar Girona: 53–68.

Vasárnap következett a hazai női kosárlabda csúcsrangadója, a Szekszárd–Sopron derbi. Az első két negyed izgalmasan alakult, pontosan egál volt a meccs a szünetben. A harmadik negyedben aztán faképnél hagyta ellenfelét a Sopron, amely meg sem állt kilencven pontig és a fontos győzelemig. A végeredmény: Atomerőmű-KSC Szekszárd – Sopron Basket: 74–90.

– A Girona ellen olyan oldalát mutatta csapatunk, amelyet szerencsére eddig kevésbé ismertem – összegzett Gáspár Dávid vezetőedző. – Ez biztos, hogy nem az az út, amelyen haladtunk az elmúlt két és fél évben. Vissza kell terelni a csapatot ebből a nehéz helyzetből, ez az edzői stáb feladata. A Szekszárd elleni meccsen nagyon egymásnak esett a két csapat, az döntött, hogy a szünet után feljavult a védekezésünk, nagyobb nyomást tudtunk helyezni ellenfelünkre, jobban lepattanóztunk, és végre támadásban is igazán ponterősek voltunk.

A Sopron Basket folytatja a sorozatát: most csütörtökön is hazai pályán játszik a csapat, az ellenfél, az Arka Gdynia eddig egy győzelmet szerzett csak az Euroligában. Szombaton 18 órakor pedig a Vasas Akadémia látogat városunkba.

– Valóban az utolsó helyen áll a lengyel csapat, de ezen a szinten már nincs olyan, hogy kötelező győzelem – folytatta Laczka Miklós másodedző. – A Gdynia nagyon jól szervezett együttes, a legerősebb csoportellenfeleinkkel is kiélezett meccseket játszottak. Mindenképp nehéz meccsre számítunk, de nagyon szeretnénk nyerni hazai környezetben. Utána az lesz a feladatunk, hogy két nap alatt regenerálni tudjuk a csapatot, hiszen egy-egy Euroliga-meccs nagyon sokat kivesz a játékosokból. Azonban hozzászokhattunk az extra terheléshez, bízom abban, hogy mindenki megfelelő formába lendül a Vasas elleni meccsre is.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek