A magyar történelem e két óriása, a hazai modernizáció megálmodói ugyan külön utakon szerettek volna eljutni a polgári Magyarország megteremtéséhez, de mindkettőjüket hazaszeretetük vezérelte. Eltérő származásuk és különböző életútjuk eltérő világképet vizionált, s ezért más és más megoldásokat kerestek. Leegyszerűsítve: Széchenyi óvatos reformokkal, féltve a hazát, Kossuth pedig forradalmi lendülettel szerette volna elérni a közös célt.

Széchenyi munkássága nélkül a mai Magyarország is másképp festene. Amit ő tett az iparfejlesztésért és általában a gazdaság fellendítéséért, a tudományért, a közösségi életért, az páratlan országunk történelmében. Sopronban különösen büszkék lehetünk a „legnagyobb magyarra”, s nem csupán azért, mert gyermekkorának egy részét Nagycenken töltötte, hanem azért is, amit a város és a térség fejlesztéséért tett. Nem véletlen, hogy még életében, 1835-ben a város tiszteletbeli polgárának választották, vagyis mai értelemben ő Sopron első díszpolgára.

Kossuth, ellentétben Széchenyi filozófiájával úgy vélte, az átalakulást fel kell gyorsítani, szemben akár a bécsi udvarral is, vállalva a konfrontációt is. A polgári származású ügyvéd sokat tett azért, hogy a reformkori eszméket egyre inkább befogadó társadalomban a forradalmi hevület mind többeket elérjen. Ma már tudjuk, a forradalom győzött, de szabadságharcunk elbukott. Széchenyi Döblingben végezte, Kossuth pedig emigrációban. És mégis, kettőjük harca ott munkált az 1867-es kiegyezésben is.

Kossuth vagy Széchenyi? Széchenyi vagy Kossuth? Úgy hiszem, a vitát sohasem tudjuk eldönteni, de talán nem is kell. Értékeljük mindegyiket a maguk vállalta szerepeik szerint, mert mindketten kitörölhetetlenül ott élnek nemcsak a hivatalos történetírásban, hanem a néplélekben is. Szinte minden településen neveztek el közterületet róluk, nevüket számos intézmény viseli. Kossuthnak ugyan volt elképzelése az iparfejlesztésről is (védővámokkal képzelte el), Széchenyi viszont tett is érte a gyakorlatban, nem keveset.

Szóval – véleményem szerint – hamis beállítás egyiküket a másik elé helyezni, tévedés Kossuth szerepét leértékelni, mert ha ezt tesszük, akkor nemcsak múltunkat tagadjuk meg, de elveszítjük azonosságtudatunk egy (jelentős) részét, amelyre pedig a mai világban nagyon is szükségünk van.