Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Hiszünk a közösség jövőjében
– Sopront meg szeretnénk őrizni annak a karakteres, páratlan szépségű ékszerdoboznak, amelyre mi, soproniak büszkék vagyunk, és amelyet mi, soproniak annyira szeretünk – mondta a szentmise után dr. Farkas Ciprián polgármester. Fotók: Filep István

A szentmisét Michael Wallace Banach, Magyarország apostoli nunciusa celebrálta

Hiszünk a közösség jövőjében

| Munkatársunktól | Városi hírek

– Az a közösség, amely templomot épít vagy újít fel, az hisz a jövőjében, bízik a közösség erejében, ápolja kultúráját és törődik a gyökereivel – emelte ki Szent Mihály-napi beszédében dr. Farkas Ciprián polgármester. Sopron védőszentjének ünnepén idén is szentmisét és búcsút tartottak a Szent Mihály-templomban és annak kertjében. ️

A katolikus hagyomány szerint Szent Mihály egyike a hét arkangyalnak, ő a mennyei hadak nagy vezére és győztes harcosa. Ünnepnapja szeptember 29. (a 6. századtól tartják). Sopron 1277-ben nyerte el a szabad királyi városi címét, ettől az évtől Szent Mihály a város védőszentje. Idén is szentmisét és búcsút tartottak Sopron legkorábbi plébániatemplomában, valamint annak kertjében. A vasárnapi misét Michael Wallace Banach celebrálta. Magyarország apostoli nunciusa úgy fogalmazott, hogy Szent Mihálynak a fiatalok számára fontos mondanivalója van. Nagy örömnek nevezte, hogy együtt ünnepelhet a soproni közösséggel, Sopront pedig befogadó városként ismerte meg, ahol a lakosok büszkék a történelmükre, a hagyományaikra. Hangsúlyozta a megújulás jelentőségét – a családokban és az egyházban egyaránt.

A szentmisén közreműködött dr. Veres András megyéspüspök és Horváth Imre városplébános is, valamint a győri bencés templom fiúkórusa. A szertartáson részt vett dr. Barcza Attila országgyűlési képviselő, dr. Farkas Ciprián polgármester, dr. Simon István és dr. Csiszár Szabolcs alpolgármester, valamint több önkormányzati képviselő, soproni intézmények vezetői.

A szentmise után a templom kertjében köszöntötte a megjelenteket dr. Farkas Ciprián. – Az a közösség, amely templomot épít vagy újít fel, az hisz a jövőjében, bízik a közösség erejében, ápolja kultúráját és törődik a gyökereivel – emelte ki a polgármester, aki köszönetét is kifejezte a soproniaknak. Hamarosan kezdődik az újabb önkormányzati ciklus, amelyben ismét megkapták a felhatalmazást a város vezetésére. Mint dr. Farkas Ciprián felidézte: az elmúlt száz évben nem történt annyi fejlesztés, mint az utóbbi öt esztendőben, a legfontosabbak közé tartozik a Szent Mihály-templom megújulása, a Lenck-villa újjáéledése, az M85-ös autóút, a parkolóház, a rendészeti integrált központ megépítése, a világszínvonalú uszoda megnyitása. – Sopront meg szeretnénk őrizni annak a karakteres, páratlan szépségű ékszerdoboznak, amelyre mi, soproniak büszkék vagyunk, és amelyet mi, soproniak annyira szeretünk – zárta a polgármester.

A szentmise után idén is agapé, szeretetvendégség kezdődött a templom kertjében. A színpadon fellépett a Soproni Petőfi Sándor Általános Iskola és AMI 5.ma osztálya, a műsorban közreműködtek a Soproni Pendelyes Kulturális Egyesület művészeti csoportjai, a Kacagány Táncegyüttes, valamint a Fajkusz Banda.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek

Kosárlabdabázis a Papréten

Kosárlabdabázis a Papréten

2024. 09. 18. | Köves Andrea

Megtartották a bokrétaünnepségét a Soproni Darazsak Sportakadémia épülő kampuszának. A tervek szerint az épületkomplexum egy év múlva már aktívan szol...