Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Hotelek turisták nélkül
Máskor zsúfolt, most üres a Hotel Sopron fogadótere Fotó: Filep István

Hotelek turisták nélkül

| P. Horváth László | Városi hírek

Azzal, hogy a szálláshelyek nem fogadhatnak turistákat, nehéz helyzetbe kerültek a soproni hotelek is. A szállásadók a tavaszra készülnek, és bíznak abban, hogy akkor ismét fellendül az idegenforgalom.

Az elmúlt hét szerdától életbe lépett szigorítások miatt a szálláshelyek 30 napig nem fogadhatnak turistákat, az előfoglalásokat vissza kell mondaniuk. Kompenzációként 80 százalékos állami visszatérítést kaphatnak. A lapunk által megkérdezett vezetők szerint ez az év az ő szempontjukból véget ért. 

– A Hotel Szieszta a vonatkozó előírásoknak megfelelően bezárt – tudta meg lapunk Tóth András üzemeltetési igazgatótól. – A kollégákat igyekszünk egyben tartani, most leltározunk, folytatjuk a felújítást. Bízunk benne, hogy mihamarabb lecseng ez a járvány.

– A Hotel Sopron nyitva tart, de csak az üzleti, a cégekhez munkavállalási, valamint oktatási céllal érkező vendégeket fogadhatjuk – mondta Szarjas Tímea, a szálloda vezetője. – Az utazási szokások megváltoztak, csak a kiemelt időszakokban fizetnek előleget a turisták.

Szilágyi Pál, a Pannónia Hotel igazgatója úgy vélte: most tényleg nehéz helyzetbe kerültek, hiszen nem jöhetnek a vendégek. A törzsvendégek ugyan visszatértek, a nyári időszak viszonylag jól telt, de a szeptember és az október már ismét „katasztrofális” volt. – A mi szempontunkból ez az év már véget ért – fogalmazott a vezető. – Ha decemberben feloldanák a korlátozásokat, akkor sem várható, hogy tömegesen útra kelnének az emberek. Sokan készülnek már a karácsonyra, vagy megtakarítanak. Igaz ugyan, hogy utazás is adható ajándékba, de ezeket minden bizonnyal majd a jövő tavaszi, nyári hónapokra időzítik majd.

Állami támogatás

A szálláshelyeknek (szálloda, üdülő, átmeneti szálláshely, kemping, egyéb szálláshely) a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban (NTAK) november 8-ig bejegyzett foglalások után járhat az állami visszatérítés. A regisztrált foglalásokra számított nettó árbevétel 80 százalékát fizeti meg nekik az állam.

Kapcsolódó cikkek