Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Hunyadi-iskola: 25 év emlékei
Az ünnepi műsorban felléptek az intézmény óvodásai, jelenlegi és korábbi diákjai, valamint az iskola kamarakórusa, de itt adták át a Sopronért emlékérmet is. Fotók: Filep István

Rajnai Károly: A legbüszkébb arra vagyok, hogy szeretnek iskolába járni a diákjaink

Hunyadi-iskola: 25 év emlékei

| Munkatársunktól | Városi hírek

Sopronért emlékéremmel ismerte el a ­Hunyadi-iskola eredményes oktatói, nevelői munkáját az önkormányzat – a díjat az intézmény evangélikus fenntartásba vételének 25. évfordulóját ünneplő gálán adta át dr. Simon István.

A Hunyadi János Evangélikus Általános Iskola és Óvoda 1956-ban még állami intézményként kezdte működését. 1996-ban vette át a fenntartását az evangélikus egyház, azon belül is a helyi evangélikus gyülekezet. A 25 éves évforduló tavaly volt, ám a pandémia miatt csak tavasztól vált lehetővé a jubileumi programok megszervezése. Múlt pénteken nagyszabású gálát tartottak a Liszt-központban, amelyen a városvezetés mellett az intézmény egykori és jelenlegi oktatói, diákjai is részt vettek.

– Izgalmas időszak volt és nagy munka – így emlékezett a 25 évvel ezelőtt kezdődő időszakra Rajnai Károly, aki 1995-től 2020-ig vezette az intézményt. – A legbüszkébb nem is az elért tanulmányi eredményekre vagyok, hanem arra, hogy azt láttam: szeretnek iskolába járni a diákjaink. Ebben döntő szerepük volt a pedagógus kollégáknak, akikre mindig számíthattam.

A gálán Raffai Balázs jelenlegi igazgató is megköszönte a pedagógusok munkáját, valamint a szülők együttműködését. Az evangélikus egyház nevében dr. Tóth Károly igazgató lelkész köszöntötte a születésnapos iskolát. Az ünnepi műsorban felléptek az intézmény óvodásai, jelenlegi és korábbi diákjai, valamint az iskola kamarakórusa is.

– Az önkormányzat figyelemmel kíséri a városi intézmények működését, fejlődését – mondta dr. Simon István alpolgármester. – Örömmel mondhatom, hogy elégedettek vagyunk az itteni kitűnő oktató, nevelő munkával, amelyet Sopronért emlékérem kitüntetéssel díjazott a képviselő-testület.

Az oklevelet és az emlékérmet dr. Simon István, valamint Abdai Zsolt önkormányzati képviselő adta át Raffai Balázsnak.

Ünnepi programok

– A programsorozatot már „megelőlegezte” az idei naptárunk, amely az elmúlt 25 év képeiből tartalmaz válogatást – tudtuk meg Raffai Balázs igazgatótól. – Iskolánk aulájában hétről hétre megújuló, tematikus kiállításokkal készültünk az alkalomra: volt köztük versvadászat, „Merre jártunk?” címmel a Barangoló és a Medvetalp Túracsoportunk színes élményeit felvonultató gyűjtemény, illetve a nyelvoktatást középpontba állító válogatás, továbbá a hunyadis lelki életet összegző üzenet.

Az iskolának annak idején volt egy híres ének tagozata, ahova a jelenlegi tantestület több tagja is járt. Összefogtak a tanárok, kamarakórust alakítottak, ami a pandémia alatt túlélésre biztatta őket és a hallgatóságukat. A népessé duzzadt tanári kamarakórus az évfordulóról 25 dallal emlékezett meg. Ez a néhány hét bővelkedett sporteseményekben is: volt gyalogtúra, illetve 25 kilométeres kerékpártúra, de természetesen a kosárlabda sem maradhatott ki a sorból. Újságot adtak ki volt és jelenlegi tanulók írásaival, rajz- és fotópályázatot írtak ki a 25 éves évforduló témakörében.

– A hagyományos Szent György-napra a logórajzoló pályázat nyerteseinek illusztrációival díszített pólókkal készültünk – folytatta az igazgató. – A csütörtöki csendes napot a hálaadás szellemisége hatotta át: visszatekintettünk az elmúlt 25 évre, melynek tapasztalatait igyekszünk beépíteni a jövőtervezésbe. Mivel én csak két éve érkeztem az iskolába, az elődeim és a kollégáim munkáját dicsérem.

A csendes napot egy drón segítségével készült iskolai fotó tetézte be, amelyhez a piros és fehér ruhába öltözött tanárok és diákok szív alakban sorakoztak fel. Ezután közösen elültettek egy általuk készített hálaszalaggal ékesített fát. 

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek