A családok érdekében – a fiatalok védelméért
2025. 05. 07.Elfogadta az Országgyűlés az anyák kedvezményeiről szóló, kormánypárti képviselők által kezdeményezett törvénymódosításokat. Így idén októbertől a hár...
– A soproni 1956 a nemzethez való hűség forradalma is. A város polgárainak kiállása hazánk mellett olyan színfoltja a magyar történelemnek, amely mind a mai napig erőt ad nekünk – mondta városunkban dr. Navracsics Tibor.
A hagyományoknak megfelelően idén is a Széchenyi téren, az ’56-os emlékműnél tartották a városi ünnepséget október 23-án. Az idei rendezvény szónoka dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter volt.
– Sopron 1956-ja összefonódott a leghűségesebb város hagyományaival és történetével – fogalmazott a miniszter. – A soproniak számára a szabadság, a nemzeti függetlenség, a Magyarországhoz tartozás elválaszthatatlanul összefonódott, és így van ez most is. Mert Sopron nemcsak akkor volt a leghűségesebb város, amikor a magyar szabad nemzet volt, nemcsak akkor, amikor szabad akaratából véleményt nyilváníthatott, hogy melyik ország részeként tervezi a jövőjét, hanem akkor is, amikor rab volt.
A rendezvény zárásaként a résztvevők megkoszorúzták az 1956-os emlékművet. Elsőként dr. Navracsics Tibor, dr. Molnár Ágnes és dr. Barcza Attila országgyűlési képviselő helyezte el az emlékezés virágait. Sopron önkormányzata nevében dr. Farkas Ciprián polgármester, dr. Simon István és dr. Csiszár Szabolcs alpolgármester koszorúzott, majd következtek a soproni intézmények, szervezetek, egyetem képviselői.
Az ünnepi műsorban közreműködtek a Soproni Petőfi Színház művészei, a színház kórusa és a Pendelyes Táncegyüttes. A produkciót szerkesztette Kiss József és Szupper Fanni, színpadra állította Kiss József, Szupper Fanni, Savanyu Gergely, valamint Sipos Ferenc. A rendezvényen a Honvéd Hagyományőrző Egyesület tagjai álltak díszőrséget.
Jótékonysági séta
Ismét jótékonysági célt szolgált a Rotary Club Sopron sétája, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulóján tartott városi ünnepség után kezdődött. A résztvevők egy gyermekeknek szóló múzeumpedagógiai program létrehozásához járulhattak hozzá – a kezdeményezés célja, hogy erősítse a résztvevők Sopronhoz való kötődését.
A séta témája ezúttal a Soproni Múzeumnegyed és a Várfal sétány építészeti krónikája volt az elmúlt évszázadok tükrében dr. Tóth Imre, a Soproni Múzeum igazgatója és Józsa Dávid okleveles építészmérnök tolmácsolásában.
Tiszteletadás az egyetemen
Az 1956-os eseményekre emlékeztek a Soproni Egyetemen is. A hagyományok szerint a program az ’56-os emléktábla koszorúzásával kezdődött, majd a botanikus kertben álló 1956-os emlékműnél folytatódott. Itt prof. dr. Faragó Sándor rektor emeritus, kutatóprofesszor mondott ünnepi beszédet. A tisztelet virágait a város nevében dr. Barcza Attila országgyűlési képviselő, valamint Abdai Zsolt és Mágel Ágost önkormányzati képviselő helyezte el.
Elfogadta az Országgyűlés az anyák kedvezményeiről szóló, kormánypárti képviselők által kezdeményezett törvénymódosításokat. Így idén októbertől a hár...