Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Innovatív fiatalok

| Czetin Zoltán | Városi hírek

Legyen Sopronban is Startup élet! – ez a Startup Sopron közösség célja. Az első nyilvános programjukat szeptember 18-án 17 órától tartják a Pannonia Hotelben.

A startup általában az újonnan alapított, nagy növekedési potenciállal rendelkező vállalkozásokat jelenti, amelyek többsége termék- vagy üzleti modell innovációjával foglalkozik. Ezek a cégek nagyrészt a nemzetközi piacokat célozzák meg.  

– Mint fiatal vállalkozók szerettünk volna tovább fejlődni, ezért elmentünk egy burgenlandi, majd több győri startup eseményre – kezdte ­Dunaveczky Attila, a Startup Sopron egyik alapítója. – Az a célunk, hogy új inspirációt adjunk a kezdő vállalkozásoknak, segítsünk azoknak a fiataloknak, akik valamilyen innovatív ötleten gondolkodnak.

– Azzal, hogyha létrehozzuk a startup közösségünket, versenyelőnyhöz is juthatnak a fiatalok – tette hozzá Horváth Brigitta, a kezdeményezés másik elindítója. – Jelenleg a Startup Sopronban azon dolgozunk, hogy megteremtsünk egy aktív közösséget. Az első eseményünket StartupLab címmel szeptember 18-án, szerdán délután öttől tartjuk a Pannonia Hotel tetőteraszán. Ide három előadót is meghívtunk, akik külföldi karriert építettek, ráadásul közülük ketten (Réti Virág – Cabsolutely, Fekete Dániel – Billingo) soproni születésűek, a harmadik előadó, Hild Imre pedig nemzetközi startup guru.

A rendezvények ingyenesek, viszont azt kérik, hogy az érdeklődők regisztráljanak a Start­up Sopron közösségi oldalán. A későbbiekben a fiatalok szeretnének a térségben még több szereplőt megszólítani, a burgenlandi és győri startuposokkal akár nemzetközi eseményt is szervezni. 

Kapcsolódó cikkek