Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Jön a 13. havi nyugdíj
65 év és Nők 40: A nyugdíjkorhatár 2025-ben is 65 év, miközben megmarad a Nők 40 program, vagyis a hölgyek 40 év jogosultsági időt követő kedvezményes nyugdíjazásának feltételei sem változnak.

„A kormány elkötelezett a rezsicsökkentés megvédésében is”

Jön a 13. havi nyugdíj

| Munkatársunktól | Városi hírek

Megérkezett a januári, emelt összegű nyugdíj az ellátásra jogosultaknak. Mint arról lapunkban is beszámoltunk, idén 3,2 százalékos nyugdíjemelésről döntött a kormány, valamint garantálja a 13. havi juttatást is.

Múlt héten már megérkezett az emelt nyugdíj. Vitályos Eszter kormányszóvivő közösségi oldalára feltöltött videójában elmondta: januártól 3,2 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, ami a 234 ezer forintos átlagnyugdíj esetében havi 7500 forintos, éves szinten csaknem 90 ezer forintos emelést jelent.

– A kormány tehát idén is teljesíti az időseknek tett vállalását: garantáljuk az inflációkövető nyugdíjemelést. Mivel idénre 3,2 százalékos inflációra számítunk, a nyugdíjemelés is ekkora – fogalmazott a szóvivő. – Ha az év végére kiderülne, hogy az infláció magasabb a most becsültnél, akkor is garantált az inflációkövető nyugdíj-kiegészítés.

A 13. havi nyugdíj szabályozását pontosította a kormány: 2025-től kezdődően minden évben február hónapban fizetik ki a plusz járandóságot. Annak jár az ellátás, aki az előző év legalább egy napján már és az adott év februárjában még nyugdíjas. A 13. havi nyugdíj összege a februárival megegyezik.

Vitályos Eszter hangsúlyozta, a kormány tisztában van azzal, hogy az időseknek különösen fontos a rezsicsökkentés, ezért továbbra is elkötelezett a rezsicsökkentés megvédésében, még úgy is, hogy az ukrán gáztranzit leállítása 20 százalékkal növelte a földgáz árát.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter ismertette: 2025-ben összesen 7200 milliárd forintot költenek a nyugdíjasok kifizetésére. Vizsgálják, hogy a vidéki otthonfelújítási programot hogyan tudják kiterjeszteni a nyugdíjasok részére. A programról szóló rendelet decemberben jelent meg. Ennek értelmében 2025. január 1-jétől 2026. június 30-áig az ötezer fő alatti településen élő szülők akár hárommillió forintos felújítási támogatást igényelhetnek, és ennek megelőlegezésére 6 milliós kamattámogatott hitelt vehetnek fel, energetikai elvárás nélkül.

Jávor Péter: Jó kezdeményezés, hogy a nyugdíjak összege kövesse az inflációt, azonban van még mit tenni az ügyben. Azt hiszem, mindenki nevében beszélhetek, amikor azt mondom, hogy a 13. havi nyugdíj nagyon jól jön. Nemrég vettünk egy ingatlant a feleségemmel, így már megvan a helye a pénznek. Örvendetes továbbá, hogy az otthonfelújítási programba is szeretnék bevenni az idősebbeket. A korszerűsítés mindig jó ötlet, sok segítséget adhat egy új nyílászáró vagy egy napelem a spórolásnál.










Dr. Szilágyi Hedvig: A 13. havi nyugdíj természetesen segítség. Sokan gondolják, hogy az idősebbeknek már nincsenek olyan nagy kiadásaik, azonban ez egyáltalán nem igaz. A kutyusomnak például meg kell műteni a lábait… Mindenféleképpen hasznos intézkedés, hogy a nyugdíjak összege kövesse az infláció mértékét. Fontos, hogy ezt ne utólag számítsák ki és adják hozzá a járulékok összegéhez, hanem előzetes kalkulációk alapján állapítsák meg. Ahogyan most is működik a rendszer.










Szeli Erzsébet: Elengedhetetlen, hogy a nyugdíjkifizetések kövessék az egyre dráguló világunkat. Egy nyugdíjasnak nem opció, hogy bemegy a főnökéhez, és fizetésemelést kér, abból kell gazdálkodnia, amit minden hónapban kézhez kap. A 13. havi nyugdíj számunkra olyan, mint másoknak a 13. havi fizetés – hát persze, hogy örülünk neki! Bizonyára fogunk neki „helyet találni”, hiszen valami nálunk is mindig elromlik, használhatatlanná válik, vagy egyszerűen csak elavul. 



Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek