„A házunk nyitott”
2024. 09. 25. | Laklia-Szilágyi AndreaTöbb évtizede meghatározó kulturális találkozópontja városunknak a Pedagógusok Soproni Művelődési Háza, programjait mindig nagy érdeklődés fogadja. Mú...
Nagy izgalommal készül jubileumi koncertjére a Liszt Ferenc Pedagógus Énekkar. A hetven éve alakult vegyes kar október 26-án, pénteken este hét órától válogat a legkedveltebb műveiből a Liszt-központban.
Vajon mi a titka egy kórusnak, amely hét évtized után is aktív, fellépésekre készül, és rendületlenül próbál? – A tagok hetente kétszer ide hazatalálnak, egyetlen rezdülésből ismerjük egymást – mondja Makkos Ágnes karnagy, aki közel harminc éve lépett az énekkar kötelékébe.
Mérei Mária, a Soproni Pedagógus Énekkarért Alapítvány kuratóriumának elnöke, aki 1970-ben fiatal, lelkes tanárként talált a kórusra, bólogat: – Együtt énekelni egy csodálatos élmény, megnyugtat, kikapcsol, feltölt. Lehet, hogy úgy esünk be egy-egy próbára, hogy kimerültek, fáradtak vagyunk, de megújulva, erőre kapva lépünk ki két óra után – meséli. – Mennyi emlékezetes próba, felejthetetlen fellépés, élményt adó utazás, közösségformáló program és örök életre szóló barátság! – sorolják közösen.
A kórus 1948-ban alakult Sopronban a Pedagógusok Szakszervezete művészeti együtteseként a legendás karnagy, Kovács Sándor vezetésével. Ezután Törzsök Béla, Horváth Valéria, Somlai András, Nagy Alpár, Palotai György és Dárdai Árpád irányította a kórus művészeti életét. Makkos Ágnes másfél évtizede az énekkar lelke, vezetője. Számtalan fellépés, városi és országos díjak, hazai és határon túli sikerek jellemzik az együttes működésének évtizedeit. Nagy büszkeségük a 2013-as egyházzenei kategóriagyőzelem az írországi Sligo nemzetközi kórusversenyén és a Pedagógus Kórusok Országos Találkozójának megszervezése 2017-ben. Már most készülnek a hagyományos adventi koncertjükre, illetve Ausztriába egy hangulatos karácsonyi templomi fellépésre, ahova visszatérő vendégként járnak.
A jubileumi koncert repertoárja sokszínűnek ígérkezik: a népdalfeldolgozásoktól kezdve Lackfi János versére épülő zongorakíséretes darabon át az egyházi művekig, Szokolay Sándor szerzeményéig és a modern angol, német dalokig széles skálával készül a kórus. A koncertre visszatérnek az egykori tagok is, akik csatlakoznak majd a közös énekléshez, hiszen aki egykoron részese volt a Liszt Ferenc Pedagógus Énekkar munkájának, még ha másfele is vezetett az útja, a szívében örökké a kórus tagja marad…
Több évtizede meghatározó kulturális találkozópontja városunknak a Pedagógusok Soproni Művelődési Háza, programjait mindig nagy érdeklődés fogadja. Mú...