Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Készülnek a Petőfi-emlékévre

„Az ifjú Petrovicsot szeretnénk megmutatni országnak–világnak”

Készülnek a Petőfi-emlékévre

| Városi hírek

Számtalan programmal kapcsolódik a szeptember 1-jén induló Petőfi 200 emlékévhez a Pro Kultúra. Elkészítik például annak a bódénak a mását, amelynél Petőfi Sándor őrségben állt.

1839–40 telén Petőfi (akkor még Petrovics) Sándor mint „zöldhajtókás, sárgapitykés közlegény” rendszeresen őrségben állt Sopronban. Az őrbódé az egykori posta épülete előtt, a hajdani Újhelyi-ház tövében állt, a mai Széchenyi tér – Petőfi tér sarkán, ahol a Gollner-féle gyalogezred katonái teljesítettek szolgálatot. Az ifjú Petrovics akkor 17 éves volt, de két évvel idősebbnek hazudta magát, hogy besorozhassák. A helyi források szerint az Újhelyi-ház akkori tulajdonosa, Schätzel Mihály ügyvéd felfigyelt a Horatiust olvasgató, vézna bakára: ebédre és vacsorára is meghívta olykor…

– A Pro Kultúra számára azért is fontos a Petőfi-emlékév, mert a színházunk is az ő nevét viseli, és számos olyan történet kapcsolódik hozzá a városban, amire büszkék vagyunk, és amit szeretnénk „újraéleszteni” – mondta dr. Ragány Misa, a cég ügyvezető igazgatója. – Mi az ifjú, serdülő Petrovicsot szeretnénk megmutatni országnak–világnak, elsősorban a középiskolás korosztályt szólítjuk meg a programjainkkal.

Az őrbódé elkészítésébe bevonták a Handler-technikum diákjait, az iskola tanműhelyében festették le a festőtanulók. A bódét a tervek szerint a Petőfi téren állítják fel szeptember 6-án, amikor a soproni Petőfi-emlékév kezdődik. Az oldalán hetente más-más Petőfi verset olvashatnak majd az arra járók – ennek válogatása és frissítése már egy másik diákcsapat, a líceumi Magyar Társaság feladata lesz.

Az őrbódé addig is feltűnik, például a következő napokban az Erzsébet-kertben is. 

Kapcsolódó cikkek