Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Kispályás jégkorong

| Munkatársunktól | Városi hírek

Hamarosan kezdődik a kispályás jégkorongbajnokság. A Soproni Jégtörők együttese idén is komoly célokkal vágott neki a küzdelmeknek: szeretne a négyesdöntőbe jutni.

– Tavaly nagyon jól szerepeltünk, hiszen sikerült bejutni a négyesfináléba, sőt az elődöntőben is diadalmaskodtunk, így a végső győzelemért meccselhettünk – mondta Koós Zoltán, a Soproni Jégkorong Sportegyesület elnöke, aki játékosként maga is jégre lép a bajnokságban. – Egyetlen góllal kaptunk ki, így be kellett érnünk az ezüstéremmel. Az első helyet a Szombathelyi Pingvinek szerezték meg, ezzel a csapattal idén is egy csoportban szerepelünk, adott tehát a visszavágás lehetősége.

A kispályás bajnokságot a Magyar Jégkorong Szövetség szervezi, a soproni együttes a Szombathelyi Pingvinek és a Tatabányai Polipok társaságában a nyugati csoportban kezdi meg az alapszakaszt. Hétvégén tartották volna az első játéknapot, de a koronavírus-helyzet miatt elhalasztották. Mindhárom résztvevő szervez egyébként egy fordulót, amelyen három mérkőzést rendeznek, tehát minden csapat játszik a csoport többi tagjával.

– Fontos változtatás az idei kiírásban, hogy már nem kiskapura játszunk, van kapus is, így 3+1 főből álló csapatok lépnek pályára – tette hozzá Koós Zoltán. – A Soproni Jégtörőknél három sorral dolgozunk, ez azt jelenti, hogy kilenc mezőnyjátékosunk és egy kapusunk van mérkőzésenként. Csapatunkban a hokisaink többsége felnőtt vagy senior korú játékos.

Kapcsolódó cikkek