Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Koncerttel köszöntötték az új évet Sopronban
Fotó: Griechisch Tamás

Koncerttel köszöntötték az új évet Sopronban

| Munkatársunktól | Városi hírek

Sopronban már hagyomány, hogy január elsején koncerttel nyitja meg az új évet a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar

A szimfonikusok Oberfrank Péter Liszt-díjas érdemes művész vezénylése és zongorakísérete nyomán töltötték meg muzsikával a Liszt Központot. A sokszínű előadásban egyaránt szerepeltek Johann Sebastian Bach és Aram Hacsaturján zeneművei, valamint Johann Strauss több alkotása is.

Dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere beszédében kiemelte: az esztendő első pillanatai különlesek, hiszen ilyenkor mindenki bőkezűen kíván sok boldogságot az elkövetkezendő évre embertársainak. - Azt kérem, hogy őrizzük meg ennek a pillanatnak a varázsát az egész esztendőben. Hiszen csak rajtunk múlik, hogy az első órák öröméből mennyi marad velünk a folytatásra. Ezért fontos, hogy a jövőben is találjuk meg a közös örömteli élményeket és értékeket. Mert ezek ténylegesen képesek arra, hogy összetartóbbá és eredményesebbé tegyenek egy közösséget. A hit és a hűség közös dolgainkban, amelyek mindig erőt adtak Sopronnak, a történelem legzivatarosabb éveiben is - fejtette ki.

A rendezvényen részt vett Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője, Csiszár Szabolcs alpolgármester, valamint több önkormányzati képviselő is.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek