Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Abdai Géza életében jelenleg a családé a főszerep

Köszönet a sorsnak

| Köves Andrea | Városi hírek

Kiemelkedő módon segítette Sopron fejlődését, nemzetközi hírnevének növelését – ezért vehette át a Civitas Fidelissima díjat Abdai Géza, Sopron egykori alpolgármestere.

Abdai Géza a rendszerváltoztatás időszakában kapcsolódott be a közéletbe, olyan jelentős történelmi eseményekben vett részt, mint az ’56-os mártírok újratemetése és a páneurópai piknik szervezése. A soproni képviselő-testületnek 1994-ben lett először tagja lakóhelyének, az Alsólövéreknek egyéni jelöltjeként, 2006-tól két cikluson keresztül alpolgármesterként állt a város élén 2014-es nyugdíjba vonulásáig.  

– Bár Csornán születtem, életem közel fél évszázadát Sopronban töltöttem. El sem tudom képzelni, hogy valaha elszakadjak szeretett városomtól. Itt él a 93 éves édesanyám, egy húgom, családom, unokáim, minden ideköt – meséli a kitüntetett. – Harminc éve veszek részt a város közéletében: a díj talán azt mutatja, hogy amit tettem, a város érdekeit, a javát szolgálta. Az első ciklusban társadalmi megbízatású alpolgármester voltam, a másodikban főállású alpolgármesterként szolgáltam a várost, ez az utóbbi időszak különösen kedves számomra. A városban látványos fejlődés, fejlesztés vette kezdetét: a kormány átvállalta Sopron adósságát, intézmények, utcák épültek újjá, elkezdődött a belváros, a Tűztorony felújítása, új aluljáró készült el a Kőszegi úton.

Abdai Géza életében fontos szerepet játszik a sport. Hisz abban, hogy a sport a kultúra olyan része, ami a szellemi fejlődést és az egészséget egyaránt szolgálja. Magánemberként mind a mai napig rendszeresen futballozik barátaival. Alpolgármesterként kiemelt figyelmet fordított arra, hogy Sopron a sport elismert városa legyen. Büszke arra, hogy ott lehetett a női kosárlabdázók nemzetközi és hazai sikereinél és a Matáv labdarúgó csapatának Magyar Kupa győzelménél is. Örömmel látta, hogy más sportágakban is milyen sok soproni csapat és egyéni sportoló tört be a világ élvonalába. A sportnak köszönhető az is, hogy olyan neves görög történelmi város, mint Spárta testvérvárosi szerződést kötött Sopronnal.

A közéleti szerepvállalás most is jelen van életében, ám jelenleg a családé a főszerep, mint mondja: az unokákra korábban nem jutott időt nagyon nehéz bepótolni, de talán lehet feledtetni. Abdai Géza szerint köszönettel tartozik a sorsnak, hogy szerencsés csillagzat alatt született, kiváló hivatali munkatársakkal, képviselőtársakkal, országgyűlési képviselőkkel dolgozhatott együtt. Úgy érzi: minden rendben van körülötte, ebben legnagyobb köszönet feleségének jár. 

Abdai Géza közel 30 éven át volt aktív résztvevője a soproni közéletnek. A hűség napi ünnepségen vette át  a Civitas Fidelissima díjat.  Fotó: Pluzsik Tamás

Kapcsolódó cikkek