Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
KRESZ a KRÉTA-n
Donáth László tanulója, Rácz Laura számára fontos volt, hogy fiatalon megszerezhesse a jogosítványát. Fotó: Filep István

Az elméleti vizsgán 16 év 9 hónapos kortól vehet részt egy fiatal

KRESZ a KRÉTA-n

| Köves Andrea | Városi hírek

A napokban kezdődött a gimnáziumban és a szakképzésben tanuló, végzős diákok számára az ingyenes, B kategóriás gépjárművezetői elméleti tanfolyam. Sikeres vizsga után oktató mellett autóba is ülhetnek a fiatalok.

Az érintett középiskolások a KRÉTA-rendszerben férhetnek hozzá ahhoz a számukra összeállított csomaghoz, amely online KRESZ- és elsősegélynyújtás-tanfolyamot, illetve vizsgalehetőséget is biztosít számukra. A diákok mindennek köszönhetően rugalmasan érhetik el a tananyagokat, és önállóan, otthon elvégezhetik a képzést. Ugyanezen a felületen lehet az elméleti vizsgákra is jelentkezni, így ettől a tanévtől ingyenesen és saját tempóban végezhető el a gépjárművezetői elméleti képzés. Mindennek a célja, hogy minél több fiatal szerezzen jogosítványt. A kormány 2018 óta támogatja a jogosítványszerzést, azóta lehet visszaigényelni a közlekedési alapismeretek tanfolyam és a sikeres vizsga díjának összegét. Mára mintegy 5 milliárd forint értékben közel 200 ezer fiatal élt ezzel a lehetőséggel.

KRESZ-vizsgán a szabályozás szerint 16 év 9 hónapos kortól vehet részt egy fiatal, forgalmi vizsgán pedig akkor, ha elmúlt tizenhét éves. Vajon mennyire jellemző, hogy már középiskolás korában jogosítványt szerezzen egy diák?

– Bár vannak középiskolás tanítványaim, de sokan az érettségi után állnak neki az autóvezetésnek – válaszolta Donáth László soproni gépjármű-szakoktató. – Azt látom, hogy az iskolai tanulmányok és a számos különóra mellett nem egyszerű a vezetésre is kellő energiát fordítaniuk. Gyorsuló világunk megváltoztatta a fiatalok életritmusát, ezért különböző új oktatási módszerekkel kell a vezetést megszerettetnünk a tanulókkal. A technológia viszont sokkal közelebb áll hozzájuk, ezért például a vezetést támogató rendszerek működését – vészfékező rendszerek, holttérfigyelő rendszer, tolatóradar, tolatókamera, és így tovább… – könnyen elsajátítják. Ezek helyes technikai kezelése elősegíti a balesetek megelőzését.

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Kosárlabdabázis a Papréten

Kosárlabdabázis a Papréten

2024. 09. 18. | Köves Andrea

Megtartották a bokrétaünnepségét a Soproni Darazsak Sportakadémia épülő kampuszának. A tervek szerint az épületkomplexum egy év múlva már aktívan szol...