Fejlesztés – egyetértésben
2025. 03. 19. | Horváth FerencMiniszteri biztosként a jövőben dr. Barcza Attila felel majd a Fertő tó és környezete fejlesztéséért. Sopron és térsége országgyűlési képviselője Lázá...
Tordai Lázár Jakab 1824-ben született az erdélyi Alvincen. A gyulafehérvári gimnázium és a kolozsvári líceum elvégzése után a selmeci akadémián szerzett oklevelet, majd két évig kincstári gyakornokként Budán, az udvari kamaránál teljesített szolgálatot.
Tevékenyen vett részt az 1848. márciusi eseményekben, így a szabadságharc eszméitől felvértezve került ismét Selmecbányára, ahol a magyar érzelműeknek magyar nyelven tartotta az előadásokat. „Az alkotmányos korszak szabad intézményeinek felhasználásával a Selmecbányai akadémia fiatalsága a magyar minisztériumhoz előadások tartása végett folyamodott, mire a magyar oktatásügyi minisztérium Lázár Jakabot 1848 november havában az akadémiára erdészeti segédtanárrá nevezte ki, s így szorosan véve ő volt az első, aki a selmeczi akadémián már 1848-ban a magyar előadásokat megkezdte.” – írta Vadas Jenő a Selmeczbányai M. Erdőakadémia története és ismertetője című, 1896-ban megjelent művében. A szabadságharc bukását követően az akadémiát ideiglenesen bezárták, ezért Lázár Jakab Bélabányán erdészként dolgozott, majd Fogasra került. A kiegyezés után visszahívták a selmeci akadémiára, ahol „Wagner Károly tanártársával együtt, Fekete, Illés és Szécsi segédtanárok közreműködése mellett, az erdészeti akadémia magyarrá alakítását három évi ciklus alatt befejezték” (Vadas Jenő). Lázár Jakab írta 1874-ben az első magyar nyelvű erdészeti tankönyvet: „Erdészeti kézikönyv műszaki segédszemélyzet, nem különben erdőbirtokosok, gazdatisztek, községek és gazdasági intézetek számára” címmel, mely Heckenast Gusztáv kiadásában jelent meg Pesten.
Tordai Lázár Jakab Bécsben halt meg 1895-ben. A botanikus kertben 1962-ben leleplezett szobra Konyorcsik János kétszeres Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása. Történelmi érdekességként megjegyzendő, hogy Lázár Jakab unokáját, Drasche-Lázár Alfréd (1875–1949) rendkívüli követet és megbízott minisztert jelölték ki (Benárd Ágost társaságában), hogy 1920. június 4-én Versailles-ban aláírja a trianoni békeszerződést.
Fotó és szöveg: Pluzsik Tamás
Miniszteri biztosként a jövőben dr. Barcza Attila felel majd a Fertő tó és környezete fejlesztéséért. Sopron és térsége országgyűlési képviselője Lázá...