S teljesen mindegy, hogy hatalmon vagy ellenzékben voltak. Ez persze talán érthető, mert egyáltalán nem mindegy, hogy merre fordítják az ország szekérrúdját, amely aztán számos más, esetenként súlyos következményeket hoz magával.

Így van ez most, illetve lesz a következő választáson is. Leegyszerűsítve: liberalizmus a társadalomban, amelynek édestestvére a globalizmus vagy keresztény–konzervatív irány. Ez utóbbi őrzi identitásunkat, önállóságunkat. Ennek köszönhetjük, hogy megőriztük magyarságunkat, ennek köszönhetjük, hogy nem feledjük Trianont, hogy a béke pártján állunk, hogy figyelemmel kísérjük és segítjük az elszakított országrészek magyarságát. És ez így van akkor is, ha nem minden nap gondolunk rá, ha nem az ideológiák harcán elmélkedünk esténként. A hétköznapokban éljük az életünket, igyekszünk megoldani a gondjainkat, megélni az örömeinket.

Napjaink politikája, a hétköznapi politika az elméleten túl, a gyakorlatban is velünk van. Gondoljunk csak például a rezsicsökkentésre, a családok támogatására, a vállalkozások segítésére, és még sorolhatnám, mi minden befolyásolja az életünket, amelyeknek elméleti/ filozófiai eredője a világról és az emberekről való gondolkodás.

Szóval egyáltalán nem mindegy, hogy a választások estéjén kik állhatnak a győzelmi dobogóra. Az „első helyért” sok mindenre képesek a pártok. Az ellenzék 2010 óta sokszor aljasságoktól és hazugságoktól sem riad vissza, s már jóval a választások előtt önmagát hozza ki győztesnek. Emlékeznek még? Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje a biztosnak hitt győzelem tudatában, önhittségében odáig ment, hogy megalázta honfitársait. Az eredményt ismerjük. Az év őszén a DK-nak nevezett formáció bejelentette, hogy megalakult az árnyékkormányuk – aztán mi lett a vége? A 2024-es uniós választások másnapján bedobták a törölközőt.

Most ismét valami hasonlót élünk meg. Az ellenzék azzal áltatja magát és a választókat, hogy áradásuk mindent visz. Már Tisza-kormányról beszélnek, s hogy ezt, meg azt teszik majd, közben pedig összefognak Magyarország ellenfeleivel, s véleményem szerint a hazaárulástól sem riadnak vissza. Mert minél rosszabb a magyar embereknek, annál jobb nekünk (mármint a tiszásoknak) gondolat érvényre juttatása kimeríti a magyar emberek elárulását. S erre ők még büszkék is. S arra is, hogy hazudnak, rémhíreket terjesztenek, vezetőjük nőket inzultál és fenyeget. Ezekre is van számos országos, de most már helyi, soproni példa is. Van, amelyik hazugságról rögtön, másokról pedig csak később hull le a lepel, de lehull, s ez a lényeg, és az emberek felismerik, hogy csak játszadoznak velük, csak eszközök mások játszmájában.

Tekintse meg kvízünket!