Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Megújul a vendéglátó konyhája
A felújítás után így néz majd ki a vendéglátó iskola étkezője. Látványterv

Több mint hatmilliárd forintos fejlesztés kezdődött

Megújul a vendéglátó konyhája

Korszerű konyha várja a diákokat szeptembertől a Soproni Szakképzési Centrum vendéglátó iskolájának Ferenczy János utcai épületében. Megújul az étterem, valamint az épület külső homlokzatát és az eszközöket is modernizálják.

Veress Ágnes, a szakképzési centrum kancellárja köszöntője után Kuntár Csaba vette át a szót a fejlesztésről tartott sajtótájékoztatón.

– Több mint egy éve tart a tervezési fázis, ebben a hónapban végre elkezdődtek a munkálatok – mondta a főigazgató. – Megújul például a homlokzat hőszigetelése, kicserélik a nyílászárókat, szigetelik a tetőt. Az épületgépészeti munkálatok keretében cserélik a meglévő hőleadókat, és felülvizsgálják a villámvédelmi rendszert is. Egy közösségi tér kialakítása is tervben van.

Kuntár Csaba hozzátette: a projekt keretében a konyha berendezési tárgyai, a konyhai munkavégzéshez szükséges gépek, berendezések, valamint az étterem belső tere, bútorai is megújulnak.


– A szakképzési centrum egy újabb lépcsőfokra lépett – fogalmazott köszöntőjében Magas Ádám önkormányzati képviselő. Hozzátette: a konyha és a közösségi tér megújítása a többi iskolának is egy jó lehetőség lehet, például tarthatnak majd itt banketteket is.

Az épület külső részét érintő munkálatok már megkezdődtek, a konyha a tervek szerint június 20-ig működik még.

A fejlesztésről számokban: A Soproni Szakképzési Centrum összesen több mint hatmilliárd forint támogatást nyert el két forrásból. Az összegből tervezett beruházások 11 telephelyet érintenek, Sopronban a Fáy-technikumban, a Handlerben, a Vasvillában, valamint a vendéglátó és kereskedelmi technikum telephelyein kezdődtek építkezések, fejlesztések. 

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Konkrét válaszok a kérdésekre

Konkrét válaszok a kérdésekre

2025. 04. 30.

Észszerű, racionális döntés született az óvodákkal kapcsolatban, megvan a SOSZI új vezetője, elfogadták több cég üzleti tervét – múlt csütörtökön közg...