Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Nívódíjas Esterházy-kastély
A nívódíjas kiskastély épülete. Az elismerést 2000-ben alapították, tavaly 14 építménynek ítélték oda. Fotó: Pluzsik Tamás

Az épületegyüttes felújítása a következő években is folytatódik

Nívódíjas Esterházy-kastély

| Pluzsik Tamás | Városi hírek

Műemlék-helyreállítás és -rehabilitáció kategóriában 2016-ban Építőipari Nívódíjjal tüntették ki az Esterházy-kastély épületegyütteséhez tartozó kiskastély felújítását. Az elismerés emléktábláját múlt héten avatták fel.

Az Esterházy-épületegyüttes részét képező jószágkormányzóság (kiskastély) felújítását 2012-ben kezdték el és tavaly fejeződött be. A rekonstrukció mintegy 1,5 milliárd forintba került. A munkát 2016-ban az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége szakmai bírálóbizottsága Építőipari Nívódíjjal ismerte el, amelynek átadása alkalmából a közelmúltban bronz­­táblát avattak a kiskastély aulájában. Az ünnepségen jelen volt dr. Vi­­­­rág Zsolt, a Nemzeti Kastély­­program és Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos, dr. Latorcai Csa­­ba helyettes államtitkár, valamint dr. Császár Dániel is. A tár­sasági portfólió kezeléséért felelős helyettes államtitkár bejelentette, hogy június 1-től Töklincz Piroska főigazgató személyében új vezetője van a négy műemlék-létesítményt magában foglaló Eszterháza Kulturális, Kutató és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft.-nek.  

– Sajnos nem rendelkezünk annyi műemlékkel, mint a ná­­lunk szerencsésebb történelmi múltú országok, de a megmaradt váraink, kastélyaink, templomaink olyan értékek, melyeket nemcsak a magunk épülésére kell minél jobb állapotban megőriznünk, de felújításukkal, állagmegóvásukkal a jövő nemzedékeivel szembeni kötelességünknek is eleget kell tennünk – mondta ünnepi köszöntőjében dr. Latorcai Csaba.

Mint az ez alkalomból rendezett sajtótájékoztatón elhangzott, a kastély teljes rehabilitációja egy komplex program részét képezi, amely hozzájárul az egész térség gazdasági fejlődéséhez.

A jövőre nézve két beruházást emelt ki Virág Zsolt miniszteri biztos: az egyik a fer­­tődi épületegyüttes középső részének a restaurálása, amelyhez 3 mil­­­liárd forint uniós forrás áll rendelkezésre.

A másik pedig a nyugati szárny felújításának következő üteme, a lovarda tetejének hely­­rehozatala, a gránátos ház új funkciójának, egy turisztikai fogadóközpontnak a ki­­alakítása, amelyre közel 2 milliárd forint hazai támogatás fordítható. Mindkét projektnél már tart az előkészítés, a munkálatok 2018-ban indulhatnak.

Az új vezető feladatai 

Az új főigazgató, Töklincz Piroska a Miniszterelnökségtől érkezik és évekig a gazdasági szektorban dolgozott. A fesztiválközpont vezetőjeként irányítása alá tartozik majd a fertődi Ester­házy-kastély, a fertőrákosi püspöki kastély, a sopronbánfalvi pálos–karmelita kolostor, a nagycenki Széchenyi-örökség. A korábbi, ideiglenesen megbízott ügyvezető, Egresitsné Firtl Katalin továbbra is a Széchenyi-örökség szervezeti egységének a vezetője marad.

Kapcsolódó cikkek