Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Nyerjük meg a jövőnket!
A soproniak a hagyományoknak megfelelően a Petőfi téren idézték fel az 1848-as dicsőséges napokat. Fotó: Filep István

Barcza Attila: Mi, magyarok és mi, soproniak békét akarunk

Nyerjük meg a jövőnket!

| Horváth Ferenc | Városi hírek

– Folytatnunk kell azt az utat, amin 2010-ben elindultunk – mondta Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője a Petőfi téri március 15-i ünnepségen.

A soproniak a hagyományoknak megfelelően a Petőfi téren idézték fel az 1848-as dicsőséges napokat. Az ünnepség kezdetére megtelt a tér, így sokan hallhatták a Juventus Fúvószenekar játékát és Kriszta Kinga, valamint Horváth István operaénekeseket. Az ünnepség szónoka Barcza Attila volt, aki a magyar szabadság napjának nevezte március 15-ét, amely „nemzedékek óta erőt és kitartást ad szinte minden magyar számára”.


– Mi, magyarok megküzdöttünk, s vérünket adtuk az igazságért, a hazáért és a szabadságért – emelte ki a szónok, majd kitért arra is, hogy ma ott tartunk: a szabadságot és a békét már nem karddal és puskával kell újból kivívnunk, hanem békében kell megőriznünk. – A béke azonban törékeny jószág, megóvását nem bízhatjuk agresszív, meggondolatlan percemberekre és a kudarcos múlt levitézlett politikusaira – folytatta Barcza Attila. – Mi, magyarok és soproniak békét akarunk, és ezért a békéért mindent meg is fogunk tenni. – Emlékeztetett, vannak azonban olyanok – Gyurcsány Ferenc és Márki-Zay Péter –, akik feszültséget szítanak és hazudnak „reggel, éjjel, meg este”. Mint mondotta, emberük (Brenner Koloman – a szerk. megjegyzése) ejtőernyősként érkezik városunkba. Alakoskodik és megtéveszt, „gyűlölt városnak” nevezve Sopront. A képviselő Magyarország első felelős kormányát méltatva kérte: ne hagyjuk, hogy a mostani legyen az utolsó. „Április 3-án legyünk ott mindannyian! Őrizzük meg a magyar békét, nyerjük meg a jövőnket!”


Az ünnepi beszédet követően a Maros Művészegyüttes mutatta be táncjátékát, majd a Nemzeti dal hangzott el Ragány Misa előadásában. Ezt követően először Barcza Attila, dr. Farkas ­Ciprián polgármester, dr. Simon István és Csiszár Szabolcs alpolgármester helyezte el a város koszorúját Petőfi Sándor szobránál, majd a különböző szervezetek és intézmények képviselői is lerótták tiszteletüket.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek