A felhívásra 11 pályamű érkezett, melyek közül a legjobb négyet díjazta a zsűri. Kiss József, a Soproni Petőfi Színház igazgatója adta át az elismeréseket múlt héten, a legjobbnak ítélt drámát a következő évadban mutatja be városunk társulata. Az első helyezett szolnoki újságírót, kommunikációs szakembert, helytörténeti blogírót kérdeztük.

– Mi az, ami megszólította a pályázati kiírásban, ami alkotásra késztette?

– Egyrészt az, hogy meghatározott időben kellett leadni, hiszen a határidő a legjobb múzsa, másrészt a téma is inspirált, eredetileg történelem szakos vagyok, fiatalként éltem meg a rendszerváltás időszakát, és nagyon foglalkoztat ez a korszak. Mindehhez hozzájárult az is, hogy 18 évesen a páneurópai piknik közelében, Kőszegen éltem meg a sorsfordító eseményeket. Ebben a szép kis városban lakott a nagymamám, akinél nagyon sok időt töltöttem.

– Miként lehet a dráma történetét röviden összefoglalni?

– Nyilvánvaló volt számomra, hogy ne a piknik konkrét napjáról szóljon a történet, így egy nappal korábban játszódik egy határ közeli kisváros autószerelőműhelyének udvarában. Egy négytagú klasszikus család él a házban nagymamával együtt, egyszer csak hazajönnek a gyerekek Budapestről, Balatonról, nyugat-európai túráról, megjelenik az erdélyi rokon, NDK-s ismerősök. Mindegyikükről kiderül, hogy nekik is valamilyen átvitt értelemben vett határt kell átlépniük a tényleges határátlépés mellett…

– Érdekes, hogy nem a saját nevén, hanem Kőszegi Béla alkotói néven pályázott. Mi ennek az oka?

– Amikor már elkészültem a darabbal, és csak a pályázat elküldése volt hátra, akkor derült ki számomra, hogy a színház igazgatóját, Kiss Józsefet még régről, Szolnokról ismerem, így az utolsó pillanatban Kőszegi Béla néven adtam be pályázatot, hogy az igazgató ne tudja, ki a valódi szerző, és megmaradhasson a pártatlanság.

– Váratlanul érte az első helyezés a díjkiosztó ünnepségen?

– Teljesen, nem is gondoltam volna, hogy ilyen nagy öröm ér majd. Felemelő érzés, hogy az ember heteken keresztül dolgozik egy íráson, azzal fekszik, azzal kel, és közben senki sem olvassa a készülő művet, majd a végén kiadja a kezei közül, és a végén ilyen nagyszerű fogadtatásra talál.

– Mennyire tudja most már teljesen „elengedni a kezét” a drámájának? Azaz a bemutató próbáin szeretne majd részt venni, vagy inkább a premierre ül csak be?

– Ez nem csak rajtam múlik, hiszek abban, hogy egy jó bemutató egyharmad részben a darabon, egyharmad részben a társulaton és egyharmad részben a rendezőn múlik, így nekik van nagyobb „szavazati joguk” abban, hogy kívánják-e a közreműködésem. Mindenesetre bennem még vannak elképzelések a történet és a karaktereim kiegészítésére, apróbb változtatásokra. Akárhogy is adódik, ez egy nagyon izgalmas, inspiráló lehetőség számomra.

Tekintse meg kvízünket!