Kosárlabdabázis a Papréten
2024. 09. 18. | Köves AndreaMegtartották a bokrétaünnepségét a Soproni Darazsak Sportakadémia épülő kampuszának. A tervek szerint az épületkomplexum egy év múlva már aktívan szol...
Százharmincegy éve épült a Villa sor 18. alatt álló épület – az elmúlt évtizedekben ugyan sokat veszített fényéből, de most újra régi pompájában ragyog. Tóka Stepfannal és Tóka-Hirschler Eszterrel, az idei Winkler Oszkár-díjas ház tulajdonosaival beszélgettünk.
A Villa sor 18. szám alatt álló, egykor pompás épület mellett sokan elsétáltak az elmúlt években, ám nem látták meg a benne a rejlő értékeket. Nem is láthatták, a villát annyira benőtte a növényzet, hogy szinte beleolvadt a környezetébe.
Tóka Stephan és Tóka-Hirschler Eszter viszont már az első bejáráskor beleszeretett az épületbe. – A kapcsolatunk elején sokszor sétáltunk a környéken. Már akkor arról álmodoztunk, hogy egyszer talán mi is itt élhetünk majd – kezdte Eszter. – Nagyon örültünk, mikor rátaláltunk erre a felújításra szoruló öreg épületre. Egyből megláttuk benne a lehetőségeket.
Mint mesélték, mindig is jobban tetszett nekik a régi házak megjelenése és a bennük rejlő történelem, mint az új építésű tömbházak. A villa teljes felújítása 3 évet vett igénybe, az első év a tervezésről szólt. Ebben nagy segítségükre volt Józsa Dávid építész és munkatársa, Bális Marcell. Sok idő ment el a feltárásokkal, még a levéltárban is kerestek dokumentumokat. Ezek alapján próbálták rekonstruálni a villa eredeti kinézetét. – Az utcafronti részt teljes egészében helyreállítottuk, csupán az ablakkeretek és a korlátok színét változtattuk meg, melyért rengeteg dicséretet kaptunk. A ház aljában kapott helyet a garázs is, hogy a kertben parkoló autók látványa ne vonja el a figyelmet – folytatta Stephan.
Abban már a legelején mind egyetértettek, hogy amit csak lehet, újrahasznosítanak. Az utcafronti oldalon csak azokat az ablaküvegeket cserélték ki, amelyek be voltak törve. Emellett a külső homlokzaton is visszaköszönnek a ház eredeti elemei. A régről maradt faanyagok nagy részét is felújították és újra felhasználták. A belső terekben is igyekeztek hűek maradni a régi látképhez, ezt remekül szemlélteti a konyha halszálkamintás padlója. Az eredeti épület körülbelül felét tudták „megmenteni” – a ház hátsó oldala meg volt süllyedve, ezt le kellett bontaniuk és újraépíteniük.
A tervezési munkából a család minden tagja kivette a részét. – A gyerekekkel nőtt a ház is. Együtt tervezgettük velük, hogy melyik szoba hol legyen, és milyen színűek legyenek a falak. Így ők is az első pillanattól kezdve otthon érzik itt magukat – osztotta meg lapunkkal Eszter. A család végül 2024 júniusában költözött be a villába.
A Winkler Oszkár-díj elnyerése hatalmas megtiszteltetés a házaspárnak. – Úgy érzem, hogy a Sopron Városszépítő Egyesület bírái ugyanazt látták meg a készülő házban, mint mi. A valódi nyers gyémántot, ami már hosszú évek óta várta, hogy újra régi fényében tündökölhessen – zárta Stephan.
A Winkler Oszkár-díj emléktábláját vasárnap helyezte el az épület kerítésén a Soproni Városszépítő Egyesület. A táblaavatón részt vett a városszépítők vezetése, valamint Mágel Ágost önkormányzati képviselő is.
Megtartották a bokrétaünnepségét a Soproni Darazsak Sportakadémia épülő kampuszának. A tervek szerint az épületkomplexum egy év múlva már aktívan szol...