Kosárlabdabázis a Papréten
2024. 09. 18. | Köves AndreaMegtartották a bokrétaünnepségét a Soproni Darazsak Sportakadémia épülő kampuszának. A tervek szerint az épületkomplexum egy év múlva már aktívan szol...
Hírek
Együtt könnyebb jubileum
Alakulásának tizedik évfordulóját ünnepelte hétvégén az Együtt Könnyebb Daganatos Betegek Soproni Klubja. A Ligneumban tartott rendezvényen részt vett Tóth Éva önkormányzati képviselő is. A klub tagjai aktívan bekapcsolódnak a város kulturális életébe. Egymást segítik a daganatos betegség leküzdésében, lelki támogatást nyújtanak.
– Orvosilag is igazolt, hogy a rehabilitáció sikerességét erősítik a közös programok – hangsúlyozta Hammer Lajosné Tilda klubvezető.
A klubról korábban már lapunkban is írtunk: Mert együtt mindig könnyebb..., Soproni Téma, 2024. augusztus 21.
Adomány Sopronból
Újra segített a Szent Márton Ház – a soproniak adományát ezúttal Fehérgyarmatra, a város szociális intézményébe szállították, ahol a hajléktalan, demens, halmozottan sérült gondozottakhoz és rászoruló gyermekekhez kerül. – A legnagyobb öröm, ha a soproni emberek adományából válogatott egy-egy szállítmány célba ér – számolt be róla a Szent Márton Ház.
Hunyadis tehetség gondozás
Kiemelkedő eredményt ért el a Hunyadi-iskola. A Kulturális és Innovációs Minisztériumban Minősített Tehetséggondozó Műhely címet vett át az intézmény nevében Halvax Julianna tehetségkoordinátor, Károlyiné Magyar Ildikó főigazgató-helyettes, Jacsó Erika AMI intézményegység-vezető és Horváthné Török Adél zongoratanár.
Az elismerés azt jelenti, hogy az intézmény a legmagasabb szinten támogatja tehetséges diákjait, biztosítva számukra az egyéni fejlődést, mentorálást és innovatív programokat. Rendszeresen szervez szakmai napokat regionális szinten is.
A szabadság álma Sopronban
Matthew Longo: Áttörés Piknik Sopronban. A szabadság álma és a vasfüggöny leomlása című kötetét mutatják be szeptember 27-én 17 órakor a soproni városháza nagytermében. A könyv idén júniusban elnyerte a brit Orwell-díjat. A rendezvényen részt vesz a szerző, dr. Farkas Ciprián polgármester, Nagy László, a Páneurópai Piknik ’89 Alapítvány titkára, valamint Rácz Árpád, a Rubicon főszerkesztője, a kötet szerkesztője is.
Közel háromhavi csapadék
Tíz nap alatt közel 150 milliméter csapadék esett Sopron térségében, ami az átlagos szeptemberi mennyiség (59 milliméter) csaknem háromszorosa. A Boris nevű ciklon szeptember második hetében tombolt hazánkban, a Dunántúlra hozta a legtöbb esőt, Sopronban öt nap alatt 107 milliméter esett – a HungaroMet adatai szerint.
Fotó illusztráció: HungaroMet Nonprofit Zrt.
Színház: Országúton premier
Bemutatták Federico Fellini Országúton című klasszikusát a Soproni Petőfi Színházban. A filmből Kiss József írt és rendezett színpadi adaptációt. Mint a Jászai-díjas rendező hangsúlyozta: ez a mű örökérvényű, egyfajta megváltástörténet, példabeszéd, a világ egyik nagy művészének önarcképe, lenyomata. A Mélységek és magasságok évadának nyitányaként fontos gondolatiságot hordoz mindenki számára, és tisztelet egyben a világ egyik legnagyobb filmrendezője, művésze előtt. A darabban Zampano szerepében Mihályfi Balázs látható, Gelsominát Labánné Szalai Katalin alakítja, a Bolond bőrébe pedig Labán Roland bújik. A szombati premieren részt vett dr. Farkas Ciprián polgármester is.
Spanyol együttműködés
Együttműködési megállapodást írt alá a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia és a spanyol Lucentum Alicante utánpótlás-egyesület. A soproni akadémia különösen nagy hangsúlyt fektet a minőségi utánpótlás-nevelésre, a magyar kosárlabda fejlődésére. A spanyol kapcsolat ugyancsak a továbblépést, a fejlődést segíti. Mint ismert, a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémiában ötödik szezonját kezdte az U18-as csapat vezetőedzőjeként a spanyol Carlos Vallejo, aki január óta a nemzeti U20-as válogatott kapitánya is.
Magyar triatlonsikerek
Lehmann Csongor nagyszerű versenyzéssel aranyérmet nyert szombaton a triatlon Európa-bajnokságon, a franciaországi Vichyben. Az olimpiai versenytávon – melyen 1,5 kilométer úszás, 40 kilométer kerékpározás és 10 kilométer futás várt a versenyzőkre – négy magyar volt érdekelt a férfiak mezőnyében. Kiss Gergely hetedik, Dévay Zsombor 20., Dobi Gergő 26. lett. A 24 éves Mocsári Bence megnyerte a szintén Vichyben rendezett paratriatlonos Európa-bajnokságot a PTS5-ös kategóriában. Népszerű futóverseny Tizenötödik alkalommal rendezték meg a Soproni Cross Futást a Lövérekben. A Soproni Rendészeti Sportegyesület megmérettetésén már hároméves kortól egészen a felnőtt korosztályig várták a nevezőket. A futóversenyen indult dr. Csiszár Szabolcs alpolgármester is.
Kutatók éjszakája
Idén is szeptember utolsó hétvégéjén lehet bepillantani a különböző tudományterületek titkaiba – már készülnek a kutatók éjszakája szervezői. A program egy Európa-szerte megrendezett, ingyenes eseménysorozat a tudomány és a kutatói életpálya népszerűsítésére. Szórakoztató, inspiráló előadásokon, kísérleteken, laborbejárásokon és további játékos programokon keresztül minden korosztály megismerkedhet a tudományos kutatás számos új eredményével. Sopronban többtucatnyi programot rendeznek: a HUN-REN soproni székhelyű Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézete, a Soproni Széchenyi István Gimnázium, valamint a Soproni Egyetem is csatlakozott a kezdeményezéshez. A részletes programokat megtalálják a www.kutatokejszakaja.hu oldalon.
Soproniak a világ élvonalában
69 országból összesen 1382-en vettek részt a WorldSkills Lyon 2024 világversenyen, a szakmák olimpiáján. A fiatalok összesen 59 versenyszámban mérték össze a tudásukat, a magyar csapat 21 számban indított versenyzőket, az éremtáblán az előkelő 10. helyet szerezte meg. A nemzeti csapat tagja volt a soproni Handler-technikum három korábbi diákja, a Vasvilla-szakképző iskola egy korábbi tanulója, valamint a Roth-technikum két diákja. Dely Bianka grafikus és Németh Gergő festő–díszítőfestő kiválósági érmet szerzett, Horváth Gertrúd fodrász a 23. helyen végzett, szintén kiválósági érmet kapott. Eszlinger Mátyás kiválósági érmet szerzett, a 7. legjobb épületasztalos lett a világon. Mihálicz Martin pedig a 17. legjobb bútorasztalos címet érdemelte ki. Izsó Roland az ipar 4.0 kategóriában a negyedik helyezést szerezte meg a kiválósági érem mellett.
Megtartották a bokrétaünnepségét a Soproni Darazsak Sportakadémia épülő kampuszának. A tervek szerint az épületkomplexum egy év múlva már aktívan szol...