Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Röviden

| Városi hírek

Városi hírek.

A nyugdíjasokat köszöntötték

A polgármesteri hivatal nyugdíjasait köszöntötték pénteken a soproni városházán. A rendezvényen dr. Simon István alpolgármester a találkozások fontosságára hívta fel a figyelmet, szólt az aktuális járványhelyzetről, az oltás jelentőségéről, valamint a kormány gazdasági intézkedéseiről.

Elismerés a templomnak

Kovács Attila-emlékdíjat kapott a Szent Mihály-templom és sekrestyésház. A világ legnagyobb ingatlan szakmai szövetsége, a FIABCI Magyar Tagozata idén huszonharmadik alkalommal rendezte meg a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázatot, ezen ítélték oda a Kovács Attila-emlékdíjat is.

Útfelújítás

Megújul a Nemeskúti út – jelentette be facebook-oldalán Barcza Attila. Sopron és térsége országgyűlési képviselője azt írta, hogy a magyar kormány támogatásával megvalósuló fejlesztés nemcsak a kerékpárosturizmus élénkítéséhez járul hozzá, hanem nagy segítség a borászok, vadászok, erdészek számára is. 

Megszűnik a gyalogátkelőhely

A Várkerület felújítása elkészült, a közlekedés és a forgalomirányító lámpák felülvizsgálata jelenleg is tart. A szakemberek véleménye szerint indokolt a Várkerület 79. számú ház magasságában (a Torna utcánál) a gyalogátkelő megszüntetése. A munkálatokat a közútkezelő várhatóan december 2-ig befejezi. Kérjük, figyelmesen közlekedjenek!

Érmes karatésok

Sikeresen szerepeltek a Shotokan Karate-do International Magyarországi Szövetsége országos bajnokságán a Shotokan Tigrisek. Kocsis Bendegúz katában a 3. helyen végzett, Gáncs Nóra szintén katában indult, és a 2. helyet szerezte meg. Kumitében Halász Torda nyakába ezüstérem került. A haladó kategóriában Mayer Bertalan, míg a felnőtt kezdők között Kocsis Árpád szerzett ezüstérmet katában.

Faültetés a Hűség-erdőben

Közel 800 facsemetével gazdagodott a Hűség-erdő. Mint arról lapunkban többször is beszámoltunk (például: Egyetemi tanévnyitó, Soproni Téma, 2021. szeptember 15.), a népszavazás centenáriumi évében indította el a Soproni Egyetem és a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. közös környezetvédelmi programját. Ennek lényege, hogy valamennyi felvett hallgató tiszteletére egy fát ültetnek el. Harkán, az egykori lőtér helyén hozzák létre a Hűség-erdőt, amely kedden 773 facsemetével gazdagodott.

„Mindszenty bíboros mint példakép”

Tanulmányi versenyt szervez Mindszenty bíboros születésének 130. évfordulójához közeledve a Fiatalok a Nemzetért Alapítvány és a Magyarországi Mindszenty Alapítvány. A „Mindszenty bíboros mint példakép” című vetélkedőre a Kárpát-medencében élő 9–12. évfolyamos diákok nevezését várják. A 2021/22-es tanéven átívelő kétfordulós verseny 1–10. helyezettjeit díjazzák. További részletek: fiatalokanemzetert.hu/mindszentyverseny

Kapcsolódó cikkek