Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Sopron 2020-as kitüntetettjei

| Munkatársunktól | Városi hírek

Sopron közgyűlése zárt ülésen döntött a városi kitüntetések adományozásáról, az elismeréseket a tervek szerint július 3-án, szombaton adják át.

Sopronban immár hagyomány, hogy a képviselő-testület minden év novemberében dönt a díszpolgári cím, illetve a városi kitüntetettek személyéről. A díjakat pedig december 14-én, a hűség napján adják át. Tavaly a koronvírus-járvány miatt nem lehetett összehívni a közgyűlést, amelyet hosszú hónapok után június 24-én tartottak meg. A képviselők a 2020-as év díszpolgárának dr. Kárpáti Lászlót választották. Pro Urbe díjban Frank Spengler, Civitas Fidelissima elismerésben pedig dr. Friedrich András és a SOSZI védőnői szolgálata részesül.

Wälder József-díjat Kadnár Béla kap, míg a Sopron Kultúrájáért díjat Zentai László veheti át. Ifj. Flandorffer Ignác-díjas Gyurátz László lett, Kuntár Csaba és Mák Tünde a Sopron Kiváló Pedagógusa díj elismerést kapja meg. Bratl Antalné Humanitas díjat, dr. Ács Gabriella pedig dr. Király Jenő-díjat vehet át, Bauer Ferenc lett Sopron Sportjáért díjasa, Boros Ákos pedig Sopron Ifjú Tehetsége, Babelláné Lukács Katalinnak Sopron Szolgálatáért díjat szavaztak meg a képviselők.

A Sopronért Emlékérem 2020-as díjazottjai: Drázsnyák Istvánné, Horváth Árpádné, Horváthné Seregély Jolán, Láng Lajos, Kissné Mayer Mária, dr. Tárkányi Sándor, Gecse Éva Margit, dr. Kővágó István, Rajnai Károly, Horváth Gyula, dr. Gasztonyi Károly, Pápai László.

Az elmúlt csütörtöki közgyűlésen több fontos témában is döntöttek. A Soproni Múzeum 16 millió forintos támogatást kap a népszavazás centenáriumához kapcsolódó rendezvények megszervezéséhez. Augusztus elsejétől továbbra is Nádasné Erdei Andrea vezeti a Hermann Alice Óvodát. Arról is szavaztak, hogy Sopronban öt utcát, illetve teret németül is elneveznek.

Kárpáti László emléke

Életének hetvenharmadik évé­ben június 27-én elhunyt dr. Kárpáti László. A Nyugat-magyarországi Egyetem címzetes egyetemi tanára, a Fertő–Hanság Nemzeti Park Igazgatóság alapító igazgatója volt, 1990-től 2011-es nyugdíjba vonulásáig az intézmény élén állt. Szinte egész életét a hazai természetvédelemnek, valamint a kapcsolódó tudományoknak, és a fiatalabb nemzedékek oktatásának szentelte. 

Kapcsolódó cikkek