Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület

| Köves Andrea

Rászorulók segítése, élményprogramok szervezése, hagyományőrzés – csak pár azok közül a fontos feladatok közül, amelyeket a civilek ellátnak. Sorozatunkban a soproni szervezeteket mutatjuk be.

Jövőre ünnepli alakulásának 15. évfordulóját a Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület, amelynek legfőbb célja a katonai hagyományőrzés újjáélesztése és életben tartása.

– Fontos számunkra, hogy minél többen megismerhessék a huszárság hagyományait, különös tekintettel a 30 évig Sopronban állomásozó elit ezredre, a 9. Nádasdy huszárezredre – emelte ki Grubits Róbert, az egyesület elnöke. – Tagjaink képzéseken folyamatosan bővítik történelmi ismereteiket, fejlesztik korhű ruházatukat, felszereléseiket, fegyverzetüket, csiszolják lovas tudásukat, alakiasságukat. Részt veszünk a városi és regionális ünnepségeken, megemlékezéseken, a Honvédelmi Minisztérium és a Hadtörténeti Intézet hazai és külföldi rendezvényein.

Az egyesület a limanowai csata emléknapján emlékmisével tiszteleg az elesett soproni huszárok előtt a domonkos templomban. Közreműködésüknek köszönhető a Deák téri Nádasdy-emléktábla és Muhr Othmár-szobor felállítása, mely a mise utáni katonai tiszteletadás helyszíne. 10 évvel ezelőtt megnyitották a 9. Nádasdy Huszárezred Emlékmúzeumát az Orsolya téren, a Lábas-házban, de gondozzák Hilibi Haller József főhadnagy, 1914-ben hősi halált halt huszártiszt Szent Mihály-temetőben lévő kriptáját is. A báli szezonban huszárbált rendeznek, lovasbemutatókon prezentálják a magyar huszár lovas–alaki és fegyveres tudását.

A népszavazás centenáriumára „A hazáért mindhalálig!” és a „Hűség városa Sopron” jelmondatok szellemiségében készülnek.

Teljes verzió