Szent Borbálát elsősorban a bányászok védőszentjeként tiszteljük és ismerjük, de még jó néhány szakma tudja e tekintetben a magáénak, így például a kohászok vagy az ágyúöntők. Borbála az egykori Nikomédiában (az ókori Római Birodalom egyik jelentős városa a mai Isztambul közelében) született.

Előkelő pogány édesapja féltve szép leányát a keresztény vallástól, illetve a kérőktől, gyakorta egy vártoronyba záratta, talán éppen ezért a középkori városok puskaporos tornyát sokszor nevezték el Szent Borbáláról, hogy a szent segítsen megóvni a veszélyes anyagot a felrobbanástól. Egyúttal a várak, erődök védőszentje is volt, akit toronnyal, pálmaággal, könyvvel vagy éppen mint a brennbergi szobor esetében is: kehellyel szoktak ábrázolni.

Titokban Borbála felvette a kereszténységet, és mint Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriumában olvasható, kegyetlen apja ezért megkorbácsoltatta, majd saját maga lefejezte. Az ő büntetése sem maradt el, szörnytette színhelyén később villám sújtotta halálra.

A Szent Borbála-szobrot a brennbergi szénbányászat 100. évfordulójára Henrik ­Drasche bányamérnök (1811–1880.), egykori bányabérlő készíttette és ajándékozta 1856-ban a településnek. A szobor az elmúlt 166 évben több helyen is állt, eredetileg az evangélikus harangláb alá helyezték, majd az Óbrennbergi útra került. Legutóbb 2019-ben a részönkormányzat kezdeményezésére Léderer Zoltán kőfaragó–restaurátor újította föl, és ezt követően került mai helyére, a templom előtti Szent Borbála térre.