Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Teljesítményalapú bérezés
– Eddig több tízezer pedagógussal, több mint százezer szülővel és 400 iskolaigazgatóval folytattunk konzultációt – mondta Rétvári Bence (k). A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes Barcza Attila (b) és dr. Farkas Ciprián (j) meghívására érkezett városunkba. Fotó: Griechisch Tamás

Rétvári Bence: Magyarország jövője továbbra is az Európai Unióban van

Teljesítményalapú bérezés

| Horváth Ferenc | Városi hírek

Magyarország az unió tagja marad, a pedagógusok átlagbére pedig az uniós források megérkezését követően 561 ezer forintra emelkedik, 2025-re pedig eléri a 800 ezer forintot – jelentette ki soproni fórumán Rétvári Bence, a BM miniszterhelyettese.

Fontos, sokakat érdeklő témákról tartott fórumot Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes, aki Barcza Attila országgyűlési képviselő és dr. Farkas Ciprián polgármester meghívására érkezett városunkba. A beszélgetés központi témája a pedagógusok béremelése és a tervezett pedagógus életpályamodell volt. Az államtitkár hazai és nemzetközi elemzésekkel, összehasonlító felmérésekkel vázolta fel a magyar közoktatás helyzetét, amely a nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét, szemben az ellenzék állításaival. Abban viszont nincs vita, és ezt Rétvári Bence is elismerte, hogy alacsony a pedagógusok bére. Ezért döntött úgy a kormány, hogy uniós és hazai forrásokból történelmi léptékű pedagógusbér-emelést hajt végre több lépcsőben. Az elsőre január elsején került sor. Amennyiben megérkeznek az uniós források, újabb korrekció következik, amelynek eredményeként bruttó 561 ezer forintra emelkedik az átlagbér, 2025-re pedig eléri a 800 ezer forintot. Fontos megjegyezni, hogy ezt követően pedig kiemelt figyelmet fordítanak értékállóságának megőrzésére.

Az életpályamodellről szólva kiemelte: eddig több tízezer pedagógussal, több mint százezer szülővel és 400 iskolaigazgatóval folytattak konzultációt. Korábban három törvény is vonatkozott a pedagógusokra: a munka törvénykönyve, a közalkalmazotti és a köznevelési törvény. Amennyiben elfogadják az új életpályamodellt, akkor egyetlen törvény hatálya alá esnek. Az elsődleges cél pedig, hogy azok a pedagógusok, akik többet tesznek a gyerekekért, pluszmunkát vállalnak, innovatív megoldásokat alkalmaznak, nagyságrendekkel keressenek többet. Tehát egy teljesítményalapú bérezést terveznek. Az államtitkár több olyan téves információt is tényszerűen cáfolt, amelyek elterjedtek, például a pedagógusok magánéletének megfigyelése vagy szabadságuk kérdése. Az államtitkár szerint az előbbiről szó sincs, szabadságuk pedig nem csökken.

A beszélgetésen szó esett a migrációról is. Mint megtudtuk, jelenleg 73 országból vannak őrizetben embercsempészek, és kiderült, Magyarország az egyik legbiztonságosabb ország a világon.

Kérdésekre is válaszolt Rétvári Bence. Az egyik kapcsolódott a pedagógusok béremeléséhez, illetve az uniós pénzekhez. A kérdező arra szeretett volna választ kapni, hogy felelősségre vonhatók-e azok a magyar politikusok, akik Brüsszelben Magyarország ellen lobbiznak. A miniszterhelyettes kifejtette: lehet, hogy ez érzelmileg hazaárulás, de jogilag nem. Őket a választók vonják felelősségre, hiszen az ellenzék 2010 óta sorra bukja el a választásokat. Egy másik kérdés kapcsán pedig elhangzott: Magyarország jövője továbbra is az Európai Unióban van. 

Kapcsolódó cikkek