Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Történetek Sopron város múltjából

| Köves Andrea | Városi hírek

Izgalmas, kalandos utazás a leghűségesebb város történelmében, ezt kínálja Taschner Tamás idegenvezető legújabb könyve: a Történetek Sopron város múltjából című kötet második része.

Ki hitte volna, hogy Jumurdzsák is járt Sopronban? Vajon a híres cseh rajzfilmsorozatnak, a Rumcájsz kalandjainak van soproni vonatkozása? Mit neveztek soproni Sárkány-rendnek? Miért is akartak Sopron és Bécs között hajózható csatornát létesíteni az 1700-as évek végén – 1800-as évek elején? Ilyen és ezekhez hasonló érdekességeket, igaz és misztikus történeteket is az olvasók elé tár az új kötet.

– Szenvedélyem, hogy amint járok-kelek a városban, találjak egy-egy különlegességet, amelynek utánajárhatok, kicsit nyomozhatok, kereshetem az összefüggéseket – mesélte Taschner Tamás. – Évekkel ezelőtt kezdtem az ezek alapján született kis történeteket megosztani a weboldalamon. Olvasóim biztatására fűztem ezeket egy kötetbe 2014-ben, így született a sorozat első darabja, amelyet a feleségem szerkesztett. Azóta újabb és újabb történetekre, érdekességekre bukkantam, amelyekről úgy gondoltam: érdemes ismét közkinccsé tenni.

Taschner Tamásról köztudott, hogy különleges, izgalmas tematikus sétákat szervez Sopron és a Fertő-táj sokarcúságát bemutatva. A kelták nyomába ered, barangol az egykori Scarbantia területén, kalauzol a magyar Liszt városban vagy éppen a poncichterek világában. Ezek a séták nemcsak az idelátogató turisták számára izgalmasak, hanem a városuk története iránt érdeklődő soproniaknak is. A napokban megjelent kötetet a szerzőtől lehet megrendelni, illetve a Cédrus Könyvkereskedésben is fellelhető a kiadvány.


Kapcsolódó cikkek