Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Turisztikai vonzerő
Sopron egyik kedvelt célpontja a belföldi turistáknak Fotó: Németh Péter

Sopronba hívogat a történelmi múlt és a jó levegő

Turisztikai vonzerő

| P. Horváth László | Városi hírek

A megkérdezett szállodák vezetői bíznak abban, hogy a fejlesztéseknek köszönhetően a jövőben tovább nő Sopron turisztikai vonzereje.

– Tavaly 2016-hoz képest több vendéget fogadhattunk – vont mérleget lapunk megkeresésére Tóth András, a Hotel Szieszta üzemelttési igazgatója. – A hozzánk érkezők túlnyomó többsége, kilencven százaléka belföldi volt. Külföldről az átutazó csoportok voltak a jellemzőek. A visszajelzések alapján Sopron még mindig kedvelt célpontja a turistáknak. Csábító számukra a gazdag történelmi múlttal és hagyománnyal rendelkező belváros, valamint azok a klimatikus viszonyok, amelyek a Lövérekre jellemzőek.


Tóth András kiemelte, a nyugdíjas szövetségtől tavaly kapták meg a nyugdíjasbarát szálloda elismerést. Éppen ezért a jövőben még nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy megnyerjék maguknak ezt a korosztályt. Egyúttal arra is ügyelnek, hogy megfelelő szolgáltatást nyújtsanak az idei érkező, sokszor kisgyerekeket nevelő családok számára is.


– A legálisan működő vállalkozások számára a jelentősen növekvő munkaerő költségek a stagnáló soproni turisztikai piacon jelentős kihívást jelentenek, így nagy örömünkre szolgálnak a kormány piacfehérítő intézkedései, mint a minimálbér jelentős emelése, vagy a kötelező online számlázás és adatszolgáltatás – fogalmazott dr. Szilágyi Pál, a Pannonia Hotel igazgatója.

– Meglátásunk szerint 2019-től vagy 2020-tól lehetséges javulás, ugyanis eddigre várható, hogy érezhetőek lehetnek a kormányzati intézkedések. Többek között javul Sopron elérhetősége, a beruházásoknak köszönhetően nő a turisztikai vonzerő. Azonban mi sem tétlenkedünk, az éttermünkben helyi termelőkkel együttműködve alakítjuk ki a kínálatunkat, amitől további javulásokat várunk a vendégforgalomban is.
A Hotel Sopron vezetője, Szarjas Tímea úgy látja, jó évet zártak tavaly, jelentősen növekedett az árbevételük, ami a nagyobb kihasználtságból is adódott. A külföldi és belföldi turisták fele-fele arányban keresték fel a szállodát.


– A hozzánk érkező egyéni vendégek nagy része elsőként megtekinti a történelmi városrészt, aztán a környéket. Sokféle csomagajánlatunk van, amely különféle programokat tartalmaz – hangsúlyozta Szarjas Tímea. – A hotelt is folyamatosan újítjuk fel. A 2018-as, harmincötödik évünkben nyitjuk meg a harmadik emeleti, egyedi, városi panorámás wellness részleget.

Kapcsolódó cikkek