Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Új vezető, új víziók
Fotó: Filep István

„Szeretném XXI. századivá tenni a szociális ellátást”

Új vezető, új víziók

| Laklia-Szilágyi Andrea | Városi hírek

Június elején vette át a Soproni Szociális Intézmény (SOSZI) vezetését Németh Zoltán, aki a szociális ellátás területén „régi motoros”. Dolgozott a Soproni Gyógyközpontban és több mint 20 évig a Szent Benedek Idősek Házában.

– A betegágy mellett kezdte a munkáját, hogy jutott el a mostani feladatig?

– Érettségi után több évig dolgoztam a Soproni Gyógyközpont neurológiai osztályán ápolóként, máig meghatározó élmény volt ez az időszak. Nagy hatást gyakorolt rám Grubits János főorvos úr és Németh Árpádné főnővér, akiktől rengeteg szakmai fogás mellett betegközpontú, emberséges hozzáállást is tanultam. Ezt követően a 2003-ban megnyílt Szent Benedek Idősek Házának munkatársa lettem. Az intézmény akkori vezetése hamar bizalmat szavazott, így középvezetőként folytathattam, Filepné Deák Éva későbbi igazgatótól pedig szintén sokat tanulhattam.

– Milyen hatással voltak Önre ezek az évek?

– Úgy gondolom, hogy hitbéli meggyőződéstől függetlenül mindenki számára hasznos dolgokat hordoz az a bencés lelkiség, ami a szakma mellé társult. Emellett több mint egy évtizede veszek részt különböző, az idősellátáshoz, fogyatékos ellátáshoz és hangsúlyosan a demenciához kapcsolódó projektekben, többek között a Katolikus Szeretetszolgálattal együttműködve.

– Június elején vette át a SOSZI vezetését. Mi jelenleg az intézménnyel kapcsolatos legnagyobb kihívás?

– A SOSZI 4 intézetből és 15 telephelyből áll. Roppant komplex hálózattal rendelkezik: az idősellátás különböző formáitól a szociális és egészségügyi alapellátáson át egészen a hajléktalanokról való gondoskodásig terjed. A rendszer hatékony működését fenntartani és fejleszteni komoly kihívást jelent önmagában is. 2019 óta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szociális Vezetőképzés szakán oktatok, – a remek munkatársak mellett – az itt szerzett tapasztalatok is segítenek az intézmény fejlesztésében.

– Vannak területek, melyekre kifejezetten fókuszálni szeretne?

– A tévhitekkel ellentétben a demencia kérdése a legtöbb – nem csak az idősekhez kapcsolódó – ellátási formában jelen van. A kollégák szakmai fejlesztésében is új dimenziókat tudunk megnyitni ebben a témában, ehhez jó alapot adnak a szakmai kapcsolataim. Emellett a munkaerő megtartása és fejlesztése – mind létszámban, mind tudásban – is kiemelt célom.

– Milyen újításokra készül még?

– Igen fontosnak érzem, hogy a társadalmi felvilágosítás új útjaira is lépjünk. Az idősek, rászorulók ellátása és az ezzel kapcsolatos szemlélet fejlesztése a társadalomban, a munkavállalók és a laikusok körében nagyon fontos feladat. Szeretném XXI. századivá tenni a szociális ellátást. Ehhez többek között a közösségimédia-oldalunkat még inkább láthatóvá kell tennünk. Szükségünk lesz egy jó arculatra, amihez szakmai, ismeretterjesztő tartalom is társul. Így megmutathatjuk a társadalomnak, hogy miről szól a munkánk, hivatásunk. Szeretnénk eloszlatni a félreértéseket – ez segíthet a szakma nagyobb megbecsülésében hosszú távon.

Németh Zoltán 1979-ben született Sopronban, az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolában érettségizett, majd OKJ-s ápolói vizsgát tett. Ezt követően szociálpedagógusként végzett a Soproni Egyetemen, majd 2018-ban az ELTE-n szociális minőségmenedzser képesítést szerzett. Konduktorként dolgozó párjával két fiút nevelnek közösen. 

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek