Az eredeti terv az volt ugyanis, hogy a klímavédelem érdekében 2035-ben léptetik érvénybe a tiltást. Mi történt, mire ez a nagy pálfordulás? A kérdés már csak azért is jogos, mert az EU korábban lesöpörte az ellenzők érveit. Hiába tiltakozott például Magyarország, és tegyük hozzá, Lengyelország is, nem számított. A hatalom döntött, a kicsik pedig nyalogathatták sebeiket. Mint oly sokszor, vélt igaza teljes tudatában vette semmibe a tiltakozó országok érdekeit. Könnyű belátni, hogy Magyarország esetében milyen károkat okozott volna ez az elhamarkodott lépés, még akkor is, ha tudjuk, milyen sokat tettünk annak érdekében, hogy bekapcsolódhassunk a jövő elektromosautó-gyártásába. Amit meg éppen a „haragoszöldek” kifogásolnak. Egyszer majd bizonyára eldöntik, hogy mit támadjanak, de az is lehet, hogy nekik mindegy, csak tiltakozhassanak.

No, de térjünk vissza az unió kalandos világába! Szóval végül(?) is úgy döntöttek, Németország nyomására, hogy eltörlik az említett határidőt. Ennek mi persze örülhetünk, mert az autógyártásban „nagyhatalom” vagyunk, köszönhetően a németeknek is. Ezért aztán az eredeti terv életbe lépése  jelentős problémát okozna a gazdaságban, ugyanis az erőfeszítéseink ellenére sem biztos, hogy pótolni tudnánk a belsőégésű motorokkal szerelt autók gyártását más termékkel, például elektromos autókkal. Egyelőre tehát fellélegezhetünk, de persze eljön az az idő, amikor már nem lesz visszaút, de addigra felkészülhetünk a váltásra.

Ami ebben a történetben számomra még érdekes, az a folyamat, amelynek során az unió meghátrált. Amikor legtöbbször – okkal – kettős mércéről beszélünk, akkor sokan azt mondják az ellenzéki oldalon és persze Brüsszelben is, hogy szó sincs ilyenről, mi, magyarok rosszul látjuk ezt (is). Példák sokaságát említhetném, de felesleges, mert mindannyian tudjuk, hogy mikor és miért sújt minket az uniós „átok”.  Az autókkal kapcsolatos hercehurca is egyfajta kettős mérce annak ellenére, hogy a „végkifejlet” számunkra most kedvező, de ebből is átviláglik, hogy a kicsik nem számítanak, mondjanak is bármit. Bezzeg, ha a nagyok akarnak valamit, azt teljesíti az uniós adminisztráció.  Pirulás és bocsánatkérés nélkül.  Ennek ellenére azt szajkózzák, hogy minden tagállam egyenlő.

Valóban?