Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
A Ciklámen tanösvény
A Ciklámen tanösvény kanyargós útja – jelölése a turistatérképen piros C betű, a terepen pedig stilizált ciklámen Fotó: Németh Péter

A szigorúan védett névadó virág Sopronban közismert

A Ciklámen tanösvény

| P. Horváth László | Zöld Sopron

A Soproni Parkerdőt bemutató sorozatunk első részeként a Ciklámen tanösvényen teszünk egy képzeletbeli sétát. Azt tudta, hogy ez volt az ország első tanösvénye? További érdekességek írásunkban.

A Ciklámen tanösvény kanyargós útja a Soproni Parkerdő legszebb részeire kalauzolja a kirándulókat a júliustól szeptemberig virágzó, szemet–lelket gyönyörködtető ciklámenek között. Kiindulópontja a Lövér Szálló, innen kényelmes úton haladhatunk tovább a Deák-kút, majd a Károly-magaslati parkoló irányába. Tovább sétálva elérjük a Hét bükkfát, ahonnan az ösvény a Tacsi-árok felett vezet, majd következik a 2013-ban felújított Hármas-forrás. A legmagasabb pontja a Várhely, ahol megismerhető a 2700 éves Halstatt kori temető (halomsírok), innen az ösvény bevezet Európa egyik legmagasabb sáncrendszerével körülvett kora vaskori földvárához. A magaslaton áll a Várhely-kilátó. Az út innen Sopron–Bánfalvára kanyarodik, ahol a 8600 méter hosszú Ciklámen tanösvény véget ér.

A kihelyezett 12 nagy tájékoztató tábla mellett a kisebbek is fontos információkat tartalmaznak. Ezek segítségével megismerkedhet az érdeklődő természetjáró a hegység jellegzetes talajképző kőzeteivel, erdőállományaival, erdei gombáival, növényeivel, állataival, amelyek a táj jellegzetességeit tükrözik.

A tanösvény minden évszakban jól járható, de az időjárásnak megfelelő öltözet, túrafelszerelés, túrabakancs használata ajánlott. Mivel a tanösvény teljes egészében természetvédelmi területen, a Soproni Tájvédelmi Körzetben halad, a Fertő–Hanság Nemzeti Park Igazgatóság oltalmát élvezi. A Ciklámen az ország első tanösvénye, jelölése a turistatérképen piros C betű, a terepen pedig stilizált ciklámen.

Forrás: A Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. gondozásban megjelent Ciklámen tanösvény című kiadvány.

Szigorúan védett

A névadó erdei ciklámennel (Cyclamen purpurascens) gyakran találkozhatunk a tanösvény mentén. A kankalinfélék családjába tartozik, évelő, gumós növény. Levelei vese alakúak, márványozottan foltosak, vöröses fonákúak. Közép-európai hegyvidéki elterjedésű faj, amely hazánk nyugati részében fordul elő. Sopron környékén közismert. Kedves virága, feltűnő színe, kellemes illata nélkülözhetetlen összetevője a hegyvidéki erdő nyárvégi hangulatának. A Magyarországon őshonos virág hazánkban is szigorúan védett, így gyűjtése tilos! 

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek

Az egészség szolgálatában

Az egészség szolgálatában

2024. 03. 20. | Madarász Réka

Barangolás a gyógyteák világában címmel tartott előadást a közelmúltban Mühl Nándorné a TIT-ben. A gyógynövények nagy ismerőjét arról kérdeztük, hogy...